két halott – két sérült

2017.11.05. 16:20

Alkohol helyett mérget árult egy férfi Bodrogközben

Vasárnap két férfit vettek őrizetbe a Dámócon történt mérgezéssel kapcsolatban. Eddig ketten haltak meg, ketten pedig életveszélyes állapotban kerültek kórházba.

Tegnap arról számoltunk be, hogy Bodrogközben egy asszony meghalt, három férfi pedig mérgezés gyanújával kórházba került. Mára a halálos áldozatok száma kettőre emelkedett.

A kronológia szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Dámócról pénteken szállítottak kórházba három férfi, súlyos, életveszélyes állapotban mérgezéses tünetekkel. Szombaton találták meg a nőt dámói lakásában, aki még pénteken vesztette életét mérgezés miatt. Vasárnapra a három súlyos sérült közül a legfiatalabb is elhunyt.

Vasárnap a rendőrök először előállítottak egy helyi férfit – akitől az áldozatok, a beszerzett információk szerint, a mérgező folyadékot vásárolták – és gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.

Az eljárás további szakaszában a nyomozók egy másik, lácacsékei férfit is őrizetbe vettek, akitől a gyanú szerint a mérgező ital származik.

A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja a mérgezések körülményeit.

Szombaton a rendőrség arra hívta fel a figyelmet, hogy bizonytalan helyről származó, ismeretlen eredetű, a szükséges engedélyekkel nem rendelkező üzletből vagy személytől szeszes italt senki ne vásároljon és ne is fogyasszon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában