A közjó szolgálatában

2017.11.24. 13:49

A kormány szerint fontos támogatni az egyházi intézmények felújítását

Fontos a köznevelésben, a hitoktatásban, a kultúra közvetítésében egyaránt jelentős szerepet betöltő egyházi intézmények felújításának támogatása – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken Kaposváron.

Soltész Miklós a kaposvári Lorántffy Zsuzsanna Református Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium mintegy 900 millió forintból felújított épületének átadásakor hozzátette: azért is fontos ez a kormánynak, mert jelenleg 220 ezer gyermek jár egyházi iskolába és óvodába Magyarországon, kétszer annyi, mint 2010 előtt.

Utalt arra, 2016 végén a kaposvári Lorántffy-iskola 650 millió forintot kapott a kormánytól tervei megvalósításához, emellett nagyszabású rekonstrukció kezdődhetett Pápán, Csurgón és Tatán is.

Az államtitkár felhívta a figyelmet a kereszténység védelmének szükségességére is, úgy vélte, az Európába irányuló migráció a kontinens átformálásával járhat, de még kevesen hiszik el, hogy ennek veszélye milyen nagy is valójában.

Fülöp Attila egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár arról szólt, hogy a kormány 2011 és 2017 között 7 milliárd forinttal segítette a Kaposvárt is magába foglaló Dunántúli Református Egyházkerületet egyre több közfeladatának ellátásában.

Steinbach József, az egyházkerület püspöke azt emelte ki, hogy a Lorántffy-iskola felújítása az egyházkerület, a kormány, a kaposvári önkormányzat nyitottságának, összefogásának, valamint a helyi gyülekezet erőn felüli munkájának eredménye. Hozzátette, hogy a Dunántúl számos pontján folyamatban van református oktatási intézmények, tanácskozási és táborozási helyszínek rekonstrukciója, négy helyen templom épül.

Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere felidézte, hogy a Lorántffy-iskolának otthont adó, Somssich utcai műemléki ingatlan 120 évvel ezelőtt oktatási célra épült. Használaton kívül és romos állapotban volt néhány évvel ezelőtt, amikor a város arra kérte az államot, adja át, hogy a református egyház hasznosíthassa.

Bellai Zoltán református lelkész, az iskola fenntartó testületének vezetője beszámolt arról, hogy saját és kormányzati forrásból eddig mintegy 900 millió forintot költöttek a 2015-ben birtokba vett ingatlan rekonstrukciójára, hogy kívül és belül egyaránt megfeleljen a 21. századi oktatási követelményeknek.

Hozzáfűzte, hogy a beruházás folytatódik, jövő májusra felújítják és lelátóval, tornaszobával bővítik a tornatermet, rendbe tesznek több udvari létesítményt is. Az iskolarekonstrukció összege ezzel eléri az 1,3 milliárd forintot. Megjegyezte, az intézménybe 661 gyerek, köztük 75 óvodás jár.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában