interpol

2017.11.24. 21:30

Negyven emberkereskedőt vettek őrizetbe, több száz áldozatot mentettek meg

Öt afrikai országban negyven, emberkereskedelemmel gyanúsított személyt vett őrizetbe a rendőrség, több száz áldozatot – közöttük 236 kiskorút – mentettek ki a bűnözők karmából az Interpol vezetésével végrehajtott nagyszabású művelet keretében.

A szokásostól eltérően a gyanúsítottak többsége nő.

Az emberkereskedők nehéz helyzetben lévő lányokat és fiatal nőket csábítottak prostitúcióra. Elszegényedett családok gyermekeit a szülők adták át olyan embereknek, akik jobb életet ígértek nekik. Ehelyett koldulni küldték őket az utcára, nem kaptak enni és tiszta vizet, és más módon sanyargatták őket, ha nem kerestek elég pénzt – közölte a lyoni székhelyű nemzetközi rendőri szervezet.

Amikor megmentették őket, kiderült, hogy többen közülük már két hónapja nem fürödtek – mondta el Innocentia Apovo, az Interpol bűnügyi felderítő tisztje.

Az emberkereskedelemmel gyanúsítottak nem törődtek az emberélettel – áll az Interpol közleményében.

A rendőrségi műveletet november 6. és 10. között hajtották végre egyidejűleg Csádban, Maliban, Mauritániában, Nigerben és Szenegálban.

Az áldozatok különböző afrikai országokból származtak. Az emberkereskedők után az öt afrikai országon kívül Nigériában is nyomoztak. A gyanúsítottak ellen abban az országban indul meg az eljárás, ahol őrizetbe vették őket, emberkereskedelemmel, kényszermunkával és gyermekek kizsákmányolásával vádolják őket.

Az áldozatokat segélyszervezetek, közöttük a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) vették gondjaikba.

A Interpol által végrehajtott műveletet a Németország finanszírozta Szahel Projekt keretében hajtották végre, amelynek célja az emberkereskedelem felszámolása a térségben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában