tárgyalás

2018.01.29. 18:10

A szíriaiak először tárgyalhatnak közvetítők nélkül egymással Szocsiban

Szocsiba hétfőn a TASZSZ jelentése szerint megérkezett az 1600 meghívott több mint fele. A fórum fő rendezvényeit kedden tartják majd meg.

A szíriai rendezésről Szocsiban megrendezett kongresszus először nyújt alkalmat a szíriaiaknak arra, hogy közvetítők nélkül tárgyaljanak egymással – jelentette ki Alekszandr Lavrentyev, az orosz elnök Szíria-ügyi megbízottja hétfőn a TASZSZ állami hírügynökségnek és az RT televíziónak a fekete-tengeri üdülővárosban adott nyilatkozatában.

Szocsiba hétfőn a TASZSZ jelentése szerint megérkezett az 1600 meghívott több mint fele. A fórum fő rendezvényeit kedden tartják majd meg.

A tanácskozásra a konfliktus részesei mellett meghívást kaptak az asztanai folyamat védnökei – Oroszország, Törökország és Irán -, valamint az ENSZ, a Biztonsági Tanács állandó tagjai, a Szíriával szomszédos országok, valamint Egyiptom és Szaúd-Arábia képviselői. A megbeszélésekről távol maradt a szíriai arab politikai és fegyveres ellenzék több jelentős csoportja, valamint a kurdok legfontosabb koalíciója is.

Franciaország közölte, hogy részvevőként nem, de megfigyelőként talán részt vesz majd a tanácskozáson, és hangsúlyozta, hogy annak támogatnia kell az ENSZ égisze alatt zajló rendezési folyamatot.

Szervezőinek szándéka szerint a szocsi tanácskozás befogadó jellegű platformot képezhet a politikai párbeszéd és az alkotmányozás számára Szíria politikai, etnikai és vallási csoportjai között. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője úgy vélekedett, hogy a meghívottak egy részének bojkottja nem fogja meghiúsítani a kongresszus sikerét.

Lavrentyev úgy nyilatkozott, hogy a szíriai rendezésről Genfben és Asztanában folytatott tárgyalásoktól eltérően, ahol a damaszkuszi kormány és az ellenzék küldöttségei ülnek szemben egymással, Szocsiban a „szíriai társadalom különböző rétegeinek képviselői” kaptak lehetőséget arra, hogy „egymás szemébe nézzenek és egyetértésre jussanak”.

Az orosz elnöki Szíria-megbízott elmondta, hogy a tanácskozáson felállítanak majd egy alkotmányozó bizottságot, amelynek élén az ENSZ BT 2254-es határozata értelmében Staffan de Mistura, az ENSZ szíriai különmegbízottja áll majd. De Mistura kifejezte reményét, hogy a tanácskozás lendületet adhat az elakadt genfi folyamatnak.

Orosz részről hangsúlyozták, hogy a Szocsiban megrendezett tanácskozás nem alternatívája, hanem kiegészítője a genfi folyamatnak.

Címkék#Szocsi

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában