hazugságok hálójában

2018.02.16. 19:05

Milliókat csalt ki lányának állítólagos apjától egy nő

Letöltendő börtönbüntetést kapott egy nő, lánya pedig felfüggesztett szabadságvesztést, mert milliókat csaltak ki egy férfitól, azt állítva, hogy ő az asszony gyermekének apja – tájékoztatott a Zalaegerszegi Törvényszék pénteken.

A házasságban élő asszonynak szexuális viszonya volt a férfival, majd 2000-ben gyermeke született, akit a férje nevére anyakönyveztek. A nő azonban azt állította a sértettnek, hogy a gyermeknek ő az apja, ezért több alkalommal anyagi támogatást kapott a férfitól.

Az asszony 2012-ben úgy döntött, hogy további pénzösszegeket szerez a sértettől. Az akkor már felnőtt korú lányát bevonva – aki az ügyvéd szerepét játszotta el – fiktív bírósági iratokat készítettek tartásdíj megállapításáról. A férfi ezek után még csaknem 8,6 millió forintot fizetett a nőnek.

Az elsőfokú bírósági eljárás során a genetikai szakértő megállapította, hogy a gyermeknek nem a sértett az apja.

Tavaly októberben első fokon három év és hat hónap letöltendő börtönre ítélte az asszonyt a Zalaegerszegi Járásbíróság társtettesként, folytatólagosan elkövetett csalás, valamint folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználása miatt. Lánya ugyanezen bűncselekmények miatt három év börtönt kapott.

Másodfokon a Zalaegerszegi Törvényszék pénteken mindkét vádlott esetében enyhített az ítéleteken. Az elsőrendű vádlott így két év és tíz hónap letöltendő börtönbüntetést kapott. A bíróság figyelembe vette, hogy a nő bipoláris zavarban szenved – amelyet szélsőséges hangulatingadozás jellemez -, ami enyhén korlátozta abban, hogy felismerje cselekményei következményeit, illetve gyermekei közül ketten fogyatékkal élők és állandó felügyeletre szorulnak.

Az asszony másodrendű vádlottként szereplő lányát jogerősen két év börtönbüntetésre ítélték, de a végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztették. Mindezen felül a két nő köteles megtéríteni a férfinak az évek során okozott kárt is – közölte a törvényszék.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában