Egymást is lefizetik

2018.03.30. 15:54

Gyurcsánynak kémkedett az MSZP-ben Czeglédy

Tízmilliók vándoroltak cipősdobozokban.

Szeged, 2018. március 5. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai vezetik Czeglédy Csabát (k) az elõzetes letartóztatásáról döntõ nyomozási bírói ülésre a Szegedi Járásbíróságon 2018. március 3-án. Mellette Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke. A bíróság harminc napra elrendelte Czeglédy elõzetes letartóztatását. Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselõt március 1-jén engedték ki a börtönbõl, miután képviselõjelölt lett, így megillette a mentelmi jog. Ezt azonban a Nemzeti Választási Bizottság pénteken felfüggesztette, este ismét õrizetbe vették, az ügyészség pedig ismét indítványozta elõzetes letartóztatását. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Egy védett tanú adott interjút a Tényeknek Gyurcsány Ferenc és Czeglédy Csaba kapcsolatáról. Arról beszélt, miként lettek állami megbízásokból magánvagyonok a számláikon, és hogyan lett Czeglédyből Gyurcsány kémje az MSZP-ben. A leleplező riport első részét csütörtökön mutatta be a TV2 hírműsora, a folytatás a pénteki adásban lesz látható – számolt be az origo.hu hírportál.

Czeglédy Csaba éveken át dolgozott Gyurcsány Ferenc jobbkezeként, miközben látszólag az MSZP oldalán állt – állítja a nyilatkozó védett tanú, aki nem szerette volna felfedni kilétét. Elmondta, hogy Czeglédynek komoly szerepe volt a DK felépítésében, amelyet MSZP-s érdekei miatt nem akart nyíltan vállalni. Gyurcsány Ferenc mindig mindenről tudott, ami az MSZP-ben történt, ráadásul akiket az MSZP-ben Czeglédy finanszírozott, nem voltak ellenségesek a DK-val – árulta el a hírműsornak.

Gyurcsány pénze gyakorlatilag Czeglédyn keresztül, egy cipősdobozban jutott el azokhoz, akiket le akartak fizetni

- részletezte a tanú. „Akkor kis fehér papírcetliken érkezett az összeg Czeglédy-hez, aki kiosztotta a pénzeket. Mindig neki szóltak, ha készpénz kellett erre-arra” – hangzott el a műsorban.

Sőt, Czeglédy Gurcsány Ferenc személyes és céges ügyeit is intézte, olyan feladatokat látott el, amelyek a bukott miniszterelnök számára kényes ügyeknek számítottak. Czeglédy ezekben az években információkat is gyűjtött politikustársairól.

A súlyos ügyről készült riport első részét itt nézhetik meg:

A Tények a riport végén hangsúlyozta, hogy a hírműsorban nyilatkozó tanú írásba foglalta állításait. A riport harmadik részét a Tények pénteki adása teszi közzé.

Borítóképünkön a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai vezetik Czeglédy Csabát (k) az előzetes letartóztatásáról döntő nyomozási bírói ülésre 2018. március 3-án, a háttérben Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke

MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában