Nem lenne benne köszönet

2018.03.30. 12:59

Így venné át a hatalmat az amerikai spekuláns

Hazánk is Ukrajna sorsára jutna.

A Magyar Idők Soros György ukrajnai tevékenységét bemutató cikksorozatának első része arról szólt, miképpen „segített” a milliárdos az alapítványain keresztül az ukrán kormány megbuktatásában. A lap a csütörtökön megjelent folytatásban már arról ír, milyen következményei vannak, ha a spekuláns kormányt buktat egy országban.

A beépített újságíró Jevhen Bisztrickijjel beszélgetett, aki Soros György egyik legfontosabb ukrajnai embere. Az aktivista ezúttal arról számol be, miképpen ülteti be a milliárdos a saját embereit a minisztériumokba.

Azután, hogy Soros alaposan beleavatkozott az ukrán belpolitikába és hathatósan közreműködött a jobboldali Janukovics-kormány megbuktatásában, az új, baloldali ukrán kormány felállása után hozzálátott, hogy érvényesítse érdekeit. Ez úgy történt, hogy a kulcsfontosságú minisztériumokba elkezdte beültetni a saját embereit. Ezekbe a minisztériumokba úgynevezett „stratégiai tanácsadó csoportokat” épített be. E „stratégiai tanácsadókon” keresztül aztán már kedvére befolyásolja a kormányzati döntéshozatalt.

Bisztrickij, az ukrán Nyílt Társadalom Alapítvány korábbi vezetője erről a következőket mondja:

„A forradalom után Soros úgy döntött, hogy pénzt ad úgynevezett stratégiai tanácsadó csoportok felállítására. (…) Hogy ez mit jelent? Képzeld el az új minisztériumokat, az új hatalmat, ők nem értettek hozzá, hogyan lássák el ezt a feladatot nekünk. (…) Csak iránymutatásra volt szükségük a csoportoknak, és mi adtunk pénzt a szakértőknek, akik már korábban vagy attól fogva elkezdtek ezeken a politikákon dolgozni.”

Majd kérdésre válaszolva Bisztrickij részletesebben is bemutatja a módszert:

„2013-tól kezdve, a forradalmat követően, a George Sorossal kötött megállapodás alapján elkezdtük pénzelni ezen iránymutató jelentések elkészítését. A stratégiai tanácsadók dolgoztak néhány kulcsfontosságú miniszternek, követték a minisztériumokat, és ellátták őket azzal a tudással, hogyan kell átültetni. Ez jelent időpontokat, modelleket, tudod, ilyen átültetési terveket.”

A beszélgetésből az is kiderült, hogy Soros megközelítőleg másfélszáz szakértőt telepített a minisztériumokba, akikkel egyszer egy nagy eligazításon is találkozott. Bisztrickij szerint

„2014 júliusában nemzetközi koordinációs találkozót szerveztünk a stratégiai tanácsadó csoportok összes szakértőjével. Vagy 150 ember vett részt ezen, és nagyon komoly vita volt arról, hogyan szervezzük, illetve alakítsuk ki például a politikánkat. (…) Soros vastagon benne volt ebben.”

A milliárdos sepkuláns ukrán főembere szerint a találkozón az elnök és a miniszterelnökök mellett részt vett mindegyik kulcsfontosságú miniszter, illetve a támogatók és a nagykövetek is. Bisztrickij szerint Soros „extrém módon érdeklődött Ukrajna iránt (…), a Majdan-forradalom utáni első három évben hatszor járt Ukrajnában”. Soros ezen alkalmakkor az elnökkel és két miniszterelnökkel is tárgyalt.

A hangfelvételt angol nyelven, magyar felirattal itt tudja meghallgatni:

A Magyar Idők azt ígéri, hogy szombaton folytatja a sorozatot, amikor azt mutatja be, hogyan hálózta be Soros György a legnagyobb ukrán állami energetikai céget, a Naftogazt.

Borítóképünkön egy gyászoló a Majdan téri 2014. februári véres események áldozatainak emlékhelye előtt. Amint arra a Magyar Idők cikksorozata is rámutatott, a történtekért Soros György és hálózata is felelőssé tehető.

Forrás: AFP / Genya Savilov

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában