erős országra van szükség

2018.03.06. 21:56

Semjén Zsolt: magyarnak lenni kötelesség és küldetés

A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes könyvbemutatóján kijelentette: a magyar állampolgárság jár minden magyarnak, éljen bárhol a világon.

Semjén Zsolt az Egymillió című, a nemzetegyesítéssel és a magyar kereszténydemokrata politika történetével foglalkozó könyvének bemutatóján kiemelte: ő maga családja, erdélyi gyökerei okán pontosan tudja, mit jelent, ha valakit generációkon át bozgornak, hazátlannak neveznek.

A KDNP elnöke szerint

az állam célja és értelme, hogy a magyar nemzet fennmaradjon és az emberek életminősége javuljon. A magyar nemzet pedig akkor tud fennmaradni, ha minden nemzetrésze fennmarad

- hangsúlyozta.

Az asszimiláció és az elvándorlás a legnagyobb veszély

Ugyanakkor látni kell a reális helyzetet is: Trianon után idegen hatalmak fennhatósága alá, kisebbségi sorsba került a Kárpát-medencei magyarság egy jelentős része. Ennek okán jelentős veszélyként jelentkezik a természetes asszimiláció – mondta.

Szintén veszélyforrásként jelölte meg az uniós csatlakozás utáni elvándorlást, amely főleg Romániára jellemző.

Hozzátette: száz éve az utódállamok deklarált és következetes célja a területükön lévő magyarság eltüntetése, jobb esetben beolvasztás, rosszabb esetben a fizikai elüldözés formájában.

Kitért arra is: a 2004. december 5-ei „nemzetárulás, amit Gyurcsány Ferencék csináltak” lelki Trianon volt, brutális sebeket okozott a külhoni magyarságnak, és a velünk ellenséges államok malmára hajtották a vizet.

Szükség van a stabil anyaországra

Ahhoz, hogy a magyarság megmaradjon, szükség van egy erős, gazdaságilag stabil anyaországra, külpolitikára, öntudatos és büszke magyarságra, amely a saját nemzeti értékeit tudja, vállalja, és kiáll az egyetemes nemzeti magyarság mellett – mondta. Szükség van a hagyományos támogatási formákra is – tette hozzá, jelezve: 2010-hez képest megtízszerezték a külhoni magyaroknak juttatott támogatásokat.

Kiemelte az elszakított területeken indított gazdaságfejlesztési programokat, és azt mondta: ez jó az ott élő magyarságnak, és mivel gazdasági fejlesztést visz oda, jó a többségi nemzetnek is.

Kitért a külhoni magyar etnikai pártok és szervezetek támogatására is, és azt mondta: az ottani magyarság megmaradása szempontjából döntő jelentőségű, hogy az adott településen magyar a polgármester vagy sem, bent van-e a magyar párt az ottani parlamentben – akár kormányon – vagy sem.

Nincs A és B kategóriájú magyar

Semjén Zsolt, akivel Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke beszélgetett, a Kölcsey kör rendezvényén személyes életcéljának nevezte a kettős állampolgárság megadását.

A magyarság mindig egy volt nyelvében, kultúrájában, és Szent István óta politikai nemzet is – emelte ki. Ahhoz, hogy az asszimilációt meg lehessen állítani, illetve fordítani, kell egy nagyon erős impulzus, ami az állampolgárság megadása minden magyarnak, éljen bárhol a világon. Kijelentette:

nincs A és B kategóriájú magyar, egy magyar nemzet van, ugyanaz az állampolgárság illeti meg a külhoni magyarokat is, mint az anyaországiakat.

Azzal, hogy az egyetemes magyar nemzet egy politikai listára szavazhat, kifejezhető, hogy sorsközösség vagyunk és minden magyar politikai akarata megtestesül a magyar Országgyűlésben – tette hozzá.

Vákuumba nyomul be az iszlám

Azt is mondta, hogy napjainkban „manifeszt keresztényüldözés” zajlik, és kifinomult módszerekkel ez történik Európában is; emberek veszítik el állásukat, mert keresztet viselnek. Az iszlám invázió mint kés a vajba, úgy tud benyomulni Európába – jelentette ki. Az iszlám nem keresztény ellenállással találkozik, hanem egy vákuumba nyomul be, az elmúlt évtizedekben ugyanis tudatosan rombolták a keresztény civilizációt és identitást Európában – fejtegette.

A védekezés akkor lehetséges, ha mint állam megvédjük határainkat és keresztény identitásunkat, a keresztény civilizációt tudatosítjuk magunkban.

Az is a keresztény civilizáció része, aki nem tartja magát hívőnek, nem jár templomba vagy bizonytalan

– emelte ki Semjén Zsolt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában