Gyanús dokumentumok

2018.03.15. 06:41

Soros György álciviljei provokációra készülnek a Békemeneten

Egy oknyomozó portál szerint a Soros-világ már egy éve kormánybuktatásra törekszik.

Fotós: Marjai János

A Tűzfalcsoport nevű oknyomozó portál dokumentumokat közölt arról, hogy a Soros-világ már egy éve szervezkedik annak érdekében, hogy a választások befolyásolásával megbuktassa a kormányt. Arról is cikkeztek, hogy a politikai motivációjú álcivilek provokációval, nyílt és agresszív támadásokkal készülhetnek az áprilisig hátralévő időben, minden mindegy alapon. A portál arról is írt, hogy Sorosék nyomás alá akarják helyezni a nemzeti kézben lévő sajtótermékeket, a közintézmények és a köztestületek vezetőit.

Soros hazai hálózata az áprilisi választást megelőző hetekben és napokban komoly provokációkra, nyílt és agresszív támadásokra készülhet a közszolgálati média, a jobboldalinak tartott médiatermékek, valamint közintézmények ellen – írja a Tűzfalcsoport cikkére hivatkozva az Origo.

Az oknyomozó portál úgy tudja, hogy ezeknek a szervezeteknek kiemelt célpontjuk a csütörtökön útnak induló, várhatóan több százezer emberrel vonuló Békemenet.

A Tűzfalcsoport birtokába olyan dokumentumok kerültek, amelyek Soros Györgyhöz köthető civilek találkozóján készültek. Ezekben az iratok készítői világossá teszik mindenki számára, hogy

  • célpontnak nevezik politikai ellenfeleiket
  • kiemelt célpont számukra a kormánypárti sajtó
  • blokád alá akarják vonni a közszolgálati médiát
  • festékkel akarnak összemázolni közintézményeket
  • tüntetéseket és sztrájkokat akarnak kiprovokálni
  • el akarnak némítani televíziókat
  • le akarják zárni Budapestet
  • a miniszterelnök családját sem kímélnék, egyetemeket és közintézményeket akarnak elfoglalni
  • be akarnak vegyülni a békemenet tagjai közé és ott provokálni
  • A portál kiemeli, hogy az iratok 2017 áprilisában készültek, amiből szerintük azt a következtetést lehet levonni, hogy

    Soros György hazai világa egy éve szervezkedik annak érdekében, hogy számukra kedvezően alakuljon az egy hónap múlva esedékes választás eredménye.

    A dokumentumból kivehetők azok az akciók, amelyek már megvalósultak. Ilyenek

  • a Soros György házi aktivistájaként és közvélemény-kutatójaként számon tartott Gulyás Márton festékes akciói,
  • a bevándorláspárti milliárdos hazai feminista aktivistája, Papp Réka Kinga és különböző hivatásos zenekarok által összedobott kormányellenes dalok
  • a gimnazista diákok utcai demonstrációkba való belehajszolása
  • Áder János köztársasági elnök előadásainak megzavarása
  • A Tűzfalcsoport hozzájutott egy olyan névsorhoz, amely több tucat szervező nevét tartalmazza az Aurórában tartott Soros-közeli szeánszokról. Hozzáteszik, hogy ezeket adatvédelmi okok miatt nem közlik egyelőre.

    Egy nevet azonban kiemeltek, mégpedig az LMP-ben újra aktivizálódó Vágó Gáborét. Az LMP-ből kiszorult politikus a Soros György érdekeltségébe tartozó Átlátszónál helyezkedett el, és ezzel párhuzamosan kormányellenes aktivistaként is hírnévre tett szert, de politikai ambíciói mindig is nyilvánvalóak voltak

    - jegyzi meg az Origo cikke.

    A Tűzfalcsoport információi szerint a Soros Györgyhöz köthetői hazai szervezetek a választásig erőteljes támadást intézhetnek a nemzeti kézben lévő média ellen is.

    A külföldről finanszírozott szervezetek és személyek így akarhatják befolyásolni a választási kampányt és a választás eredményeit is – tette hozzá az oknyomozó portál. A Soros-lobbi nagy nyomást helyezhet továbbá a közintézmények és a köztestületek vezetőire is. Szerintük ezek a módszerek Saul Alinsky, kommunista-közeli gondolkodó szellemét idézik.

    A magukat civilnek hazudó aktivisták politizálni akarnak, ezért külföldről hoznának támogatókat maguk mellé, uralni akarják a közbeszédet, erődemonstrációra és sztrájkokra készülnek, befolyást akarnak szerezni médiatermékek felett és Alinsky módszereivel szerveznének tüntetéseket, utcára vinnének gimnazistákat

    – erről pedig korábban írt a Tűzfalcsoport. Szerintük ezeknek az akcióknak a jelenlegi kormány megbuktatása, és az elért politikai eredmények lebontása a célja.

    A Tűzfalcsoport által megszerzett dokumentumok 2017 áprilisától nyújtanak betekintést a bevándorláspárti üzletember hazai hálózatának belső működésébe. Ez volt ugyanis az első hónap, az úgynevezett „bemutatkozó kör”, amikor a Soros-közeli Peták Péter és a Szél Bernadett bizalmasaként számon tartott Sebály Bernadett szoros felügyelet alá vonták a tüntetésekről és a különböző civilnek álcázott csoportokból bevonzott ellenzéki aktivistákat. A feljegyzés Peták Péter mentori szerepének rögzítésével és Sebály Bernadett felszólalásával kezdődött. Sebály a Civilizáció nevű csoportosulás nevében vett részt az eseményen.

    Ez az a csoport, amelynek jelenleg 264 olyan szervezet, médiatermék, vagy egyéb szervezet a tagja, amelyeket leginkább Soros György támogatása és a bevándorlás pártolása forraszt egységbe.

    A megbeszélésen részt vett egy olyan középiskolai tanárnő is, aki a poligámia propagálása mellett állandóan tüntetéseket szervez, és feszültséget szít a magyar oktatási rendszerrel kapcsolatos diskurzusban.

    A Tűzfalcsoport arról is írt, hogy Soros által támogatott kiképzéseken rendszeresen használják az úgynevezett World Cafe-módszert. Ennek az a lényege, hogy a nagyobb csoportok asztaltársaságokra bomlanak, és minden asztalnál más-más témát bontanak ki, majd a szereplők témát vagy asztalt váltanak.

    Feltehetően véletlen, hogy a Momentum nevű párt is ugyanezt a módszert használja lakossági fórumain – említi meg az Origo cikke.

    Borítókép: MTI Fotó / Marjai János

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában