garázdaság

2018.04.06. 13:36

Jobbikos verőlegények bántalmaztak Fidesz-aktivistákat

A négyfős társaság azért támadta meg a két fiatalembert, mert a Jobbik plakátjára akartak festeni.

Súlyosan bántalmaztak a Jobbikhoz köthető verőlegények két fiatalembert péntekre virradóra Budán, egyikük több hétig nem dolgozhat, miután a válla kificamodott, társa pedig ugyancsak megsérült. A történtek tanúja a PestiSrácok.hu-nak elmondta, hogy a Fidesszel szimpatizáló baráti társaságukkal sétálni indultak, tervük szerint a Jobbik néhány plakátjára Vona Gábor pártelnök ismert muszlim kötődése miatt az „Orbán, vagy turbán”-szlogent festették volna fel. Olvasónk beszámolója szerint a Budaörsi útnál egy négyfős bandával találkoztak, akik közül az egyik minden előzetes szóváltás, inzultus nélkül hátulról támadva gerincen rúgta a legkisebb fiatalembert. Az elzuhanó fiú segítségére sietett barátja, akit a földre vittek, eközben sérült meg a válla.

A támadás vélhetőleg súlyosabb következményekkel is járhatott volna, de szerencséjükre épp a helyszínre ért egy civil rendőrautó, amelyből két rendőr ugrott ki, fegyvert rántottak, és megakadályozták a súlyosabb verést. Olvasónk elmondta, hogy a támadó nem akart engedelmeskedni a rendőröknek, indulatosan viselkedett velük, miközben azok közölték vele, hogy elő fogják állítani. A garázda azt mondta a járőröknek, hogy „Leszarom, engem már több százszor állítottak elő.”

A két megtámadott fiatalembert mentő szállította el, a tanúkat pedig másfél órán át hallgatták ki a XI. kerületi rendőrkapitányságon. A hatóság a támadók négyfős bandáját előállította, hármukat később elengedték, a verekedő Sz. Balázs azonban még mindig a rendőrség fogdáján van. Olvasónk hangsúlyozta, hogy a meg nem támadott társaival később több helyütt láttak a Jobbik plakátjainak környékén kopasz, kigyúrt férfiakból álló csoportokat, akik láthatólag arra vártak, hogy arra járó emberekbe köthessenek bele. A tanú a PestiSrácok.hu.nak elmondta azt is, hogy a Budaörsi útnál történtek időben lényegesen megelőzték azt a támadást, amelyben egy jobbikos önkormányzati képviselőt vertek meg – szerinte – fideszes aktivisták. Szanyó Miklós súlyosan megsérült, két fogát kiverték.

Feljelentést tesz a Fidesz

A Budaörsi útnál elkövetett támadás ügyében a Fidesz közleményt adott ki, amelynek tartalma szerint az agresszivitás és erőszak a Jobbik igazi arca, amiből a magyar választók nem kérnek. Aktivistáink nem tettek mást, mint a véleménynyilvánítás szabadságát gyakorolták. A Fidesz a rendőrséghez fordult az ügyben és feljelentést tesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában