Különjelentés

2018.04.27. 12:50

Szijjártó Péter: hazugságok gyűjteménye a Sargentini-jelentés (videó)

Azért bírálják Magyarországot, mert az ország útjában áll „a szélsőséges bevándorláspárti terveknek”.

Forrás: mti

„Minősített hazugságok gyűjteményének” nevezte a Magyarországról szóló különjelentés tervezetét Szijjártó Péter az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságának (LIBE) csütörtöki ülésén, és kijelentette, hogy annak összeállításakor nem vették figyelembe a tényeket és a valóságot.

Felszólalásában a külgazdasági és külügyminiszter úgy vélekedett, hogy a tervezet „egy koncepciós eljárás dokumentumának is elmenne”. Kijelentette: azért bírálják Magyarországot, mert az ország útjában áll „a szélsőséges bevándorláspárti terveknek”.

Miután részt vett a testület brüsszeli ülésén, Szijjártó Péter nemzetközi sajtóértekezletet tartott, amelyen kijelentette:

várhatóan a jövőben is fenn fog maradni a vita a magyar kormány és az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága (LIBE) között.

A tárcavezető a készülő magyar különjelentés tervezetéről szóló vitát követő nemzetközi sajtóértekezletén kiemelte, hogy a LIBE „hosszú ideje koncepciós eljárást folytat Magyarországgal szemben”.

Mint mondta, a bemutatott dokumentum „minősített hazugságokat és aljas vádakat” tartalmaz, ezért összeállították annak a tételes cáfolatát, és eljuttatták minden képviselőnek.

Hozzátette,

a magyar kormány nem fogja hagyni a Soros-terv végrehajtását, és ez nyilvánvalóan kényelmetlen a szakbizottságban ülő képviselők egy részének.

A Judith Sargentini zöldpárti jelentéstevő által bemutatott tervezet szerint Magyarországon egyértelműen fennáll az uniós értékek súlyos megsértésének kockázata, ezért indokolt az alapszerződés hetes cikke szerinti jogállamisági eljárás megindítása.

Borítókép: A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal Brüsszelben, az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottságának (LIBE) ülésén, ahol bemutatták Judith Sargentini Magyarországról készülő különjelentésének tervezetét 2018. április 26-án. Mellette Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttmûködésért felelős államtitkára (j).

MTI Fotó: Kkm

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában