Nincs akadály

2018.06.11. 06:46

Egyiptom és Etiópia lezárta a nílusi vízerőművel kapcsolatos vitáit

A két afrikai ország vasárnap állapodott meg abban,  hogy rendezik vitáikat a folyón megépítendő etiópiai vízi erőművel kapcsolatban. Kairó ugyanis attól tart, hogy a létesítmény veszélyeztetni fogja Egyiptom vízellátását.

A 4,8 milliárd dolláros tervről négy év óta folytatott tárgyalásokon hónapok óta nem volt elmozdulás. Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök és Abij Ahmed Ali etióp kormányfő azonban közös vasárnapi kairói sajtótájékoztatójukon áttörést jelentett be az ügyben.

Az etióp kormányfő fogadkozott, hogy országa nem fogja csökkenteni Egyiptom részesedését a folyó vizéből. Az egyiptomi elnök pedig hangsúlyozta, hogy a két ország a megállapodás véglegesítésén dolgozik, és az egyszerre lesz hivatott biztosítani Egyiptomnak a méltányos részesedést a Nílus vízéből és Etiópia fejlődését.

Egyiptom eddig attól tartott, hogy a gát miatt kevesebb víztömeg jut majd neki, miközben a Nílus vize adja a közel 100 millió lakosú ország szinte összes édesvízkészletét. A hasonló lakosságszámú Etiópia azt állítja, hogy a gát megépítése elengedhetetlen gazdasága fejlesztéséhez. A vízerőmű 63 százalékban kész van, és Etiópia azt reméli, hogy ha elkészül, akkor ennek révén Afrika fő energiaközpontjává válik az ország. A fő nézeteltérés abból adódott, hogy a vízerőmű gátja milyen gyorsan fog megtelni, és addig Egyiptom mennyi vizet lesz kénytelen nélkülözni.

A több évtizeddel ezelőtt született megállapodások értelmében a Nílus vizének legnagyobb része Egyiptomnak jutott, amit a Nílus-medence többi országa – Etiópia és Szudán – nem tartott igazságosnak. De a korábbi egyiptomi elnökök mindig azzal fenyegetőztek, hogy ha bármelyik ország gátat próbálna építeni a folyón, akkor azt katonai erővel megakadályozná. Szíszi azonban kizárta ez utóbbit.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában