bizalmas jelentés

2018.06.15. 06:54

Iráni alkatrészekből készültek a Szaúd-Arábiára kilőtt rakéták

Az ENSZ szerint a jemeni húszi lázadók által kilőtt rakéták alkatrészei Iránban készültek, de nem lehetett megállapítani, hogy mikor kerültek Jemenbe - derül ki abból a bizalmas ENSZ-jelentésből, amelybe az AFP francia hírügynökség nyert betekintést csütörtökön.

António Guterres ENSZ-főtitkár a Biztonsági Tanácsnak írt jelentésében azt írja, hogy a tavaly nyár óta Szaúd-Arábiára Jemenből kilőtt öt rakéta kulcsjellemzői megegyeznek egy ismert iráni rakétatípuséval, a rakéták maradványaiból pedig az derült ki, hogy alkotórészeik Iránban készültek. Viszont miután nem megállapítható, hogy mikor kerültek az országba, azt sem lehet kijelenteni, hogy a rakéták sértik-e a Jemen ellen elrendelt fegyverembargót.

Januárban a világszervezet egyik szakértőkből álló szervezete azt állapította meg, hogy Iránból ballisztikus rakéták és drónok kerülnek a síita húszi lázadókhoz, amivel az iszlám köztársaság megsérti a fegyverembargót. Irán tagadja, hogy fegyverrel látná el a húszikat.

A szunnita Szaúd-Arábia és szövetségesei 2015-ben avatkoztak be a jemeni polgárháborúba, miután az Irán támogatását élvező, síita húszi lázadók elűzték a fővárosból az ország nemzetközileg elismert kormányát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában