Összetartozás

2018.06.02. 22:15

Ötödször tartottak Duna-napot az erdélyi Torockón

A Duna Médiaszolgáltató Zrt. által szervezett program egész napos kulturális kínálatot biztosított a település lakóinak és az odalátogatóknak.

Torockó, 2018. június 2. Helyi népviseletbe öltözött fiatalok az V. Duna Napon az erdélyi Torockón 2018. június 2-án. A térség kulturális központja, a Duna Ház kiemelt programját hagyományosan a nemzeti összetartozás napjához közel esõ hétvégére idõzítik a szervezõk. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A rendezvényre küldött üzenetében Kövér László, az Országgyűlés elnöke úgy vélte: a torockói Duna-ház újraszületése eredménye és jelképe is a magyar összefogásnak.

„Nem tudnak mások annyi értéket lerombolni, amennyit mi, magyarok ne tudnánk újjáépíteni”

- fogalmazott Kövér László, akinek üzenetét Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára olvasta fel.

Közönség az egyik koncerten
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Amint a házelnök levelében felidézte, a 2010-ben elfogadott nemzeti összetartozás törvényével „remélhetőleg végleg lezárult a magyar nemzetet kiszolgáltató állam korszaka, és megnyílott a nemzetet szolgáló és oltalmazó állam újjáépítésének folyamata”.

Úgy vélte, az összetartozásról szóló törvény abból a meggyőződésből indul ki, hogy „jövőt építeni sem a mások által belénk sulykolt bűntudatra, sem az önmagunkon elhatalmasodott sérelmi tudatra nem lehet”.

A házelnök szerint a magyarság csak a nemzeti összetartozás erejével haladhatja meg tragikus trianoni örökségét.

Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója Sir Bryan Cartledge angol történész, egykori budapesti nagykövet magyar történelemkönyve előszavából idézte:

Azért illeti tisztelet a magyar karaktert, mert a történelem viharában mindig képes volt megmaradni és megújulni.

„Megmaradunk, ha beszéljük továbbra is édes anyanyelvünket, megmaradunk, ha őrizzük hagyományunkat és megőrizzük keresztény hitünket” – jelentette ki a vezérigazgató, majd Kossuthot idézve hozzátette: veszve csak az a nemzet lehet, amelyik lemondott önmagáról.

Süsü, a sárkány figurája a fesztiválozók között
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A Duna Médiaszolgáltató által szervezett egész napos kulturális rendezvény a torockói Duna-ház kiemelt programja, amelyet évről évre a nemzeti összetartozás napjához közeli hétvégére időzítenek. A Duna Napra Keresztes Ildikó, Vikidál Gyula és Varga Miklós rendhagyó zenei anyaggal készült. Az Összetartozás-koncertet követően az esti órákban az Edda Művek lép a Székely-kővel szemközt felállított színpadra. Az este tűzijátékkal zárul.

Borítóképünkön helyi népviseletbe öltözött fiatalok az V. Duna Napon az erdélyi Torockón 2018. június 2-án.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában