következetes álláspont

2018.07.18. 16:22

Továbbra is zárva maradnak Olaszország kikötői az NGO-hajók előtt

Az olasz hatóságok továbbra sem engedik kikötni a Proactiva Open Arms egyik mentőhajóját, így az Spanyolország felé vette az irányt.

A hajó szerdán elhagyta az olasz felségvizeket és a spanyol partok fele vette útját. Az NGO Open Arms nevű hajóján kevés migráns tartózkodik, köztük egy a tengerből kedden kimentett nő, és a fedélzeten van két holttest is.

Az NGO-hajónak az olasz belügyminiszter Matteo Salvini korábban megtagadta a kikötést, majd engedélyezte, hogy a túlélő nőt és a két holttestet Szicíliába hozzák. A szervezet viszont közölte, hogy nem kíván olaszországi partokon kikötni, mivel fennáll a veszély, hogy az olasz hatóságok lefoglalják a hajót.

Az NGO közösségi oldalán számolt be arról, hogy a líbiai parti őrség egyik hajója fedélzetére vett 158 migránst egy gumicsónakról: többen viszont ezt megtagadták, ezért a líbiaiak elsüllyesztették a gumicsónakot a rajta maradt emberekkel együtt. A tengerből az Open Arms egy életben maradt asszonyt emelt ki, valamint két halottat. A szervezet a történteket felvételekkel rekonstruálta hangoztatva, hogy a líbiai parti őrség „Olaszország fizetett gyilkosa”. Az olasz belügyminiszter elutasította a vádakat, a tárca szerint az NGO közölte információk hamisak. A római belügyminisztérium bejelentette, hogy vizsgálatot indít az ügyben. Matteo Salvini szerint a Proactiva azért választotta Spanyolországot, mivel fél az olasz hatósági vizsgálattól.

A líbiai parti őrség is tagadta, hogy embereket hagytak volna vízbe veszni.

A líbiai parti őrség hajóján egy német és egy líbiai újságíró is jelen volt, mindketten cáfolták a Proactiva Open Arms vádjait hangsúlyozva, hogy a líbiai fél senkit sem hagyott magára.

Egy másik szemtanú, Erasmo Palazotto olasz baloldali politikus szerint, aki az Open Armson tartózkodott, két különböző mentés történt, és az egyik esetben egy anya és gyermeke valóban életét veszítette.

Az Infomigrants francia portál hírei szerint a Sarost 5 nevű cargohajó 40 migránst vett fedélzetére a tengeren. A teherhajó jelenleg Tunézia vizein várakozik, miután Tunézia, Málta és Olaszország is megtagadta, hogy ott tegye partra az embereket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában