megoldásra várva

2018.07.19. 15:41

Túlságosan elszaporodtak a vadak a Balaton körül

Ismét az agrártárcához fordul a Balatoni Szövetség (BSz), mert továbbra sem születtek meg azok a törvényben rögzített szabályok, amelyek a belterületen élő, illetve ott felbukkanó vadakra vonatkozó vadgazdálkodást szabályoznák – mondta Balassa Balázs, a szervezet elnöke, Szigliget független polgármestere.

A BSz már tavaly év elején a földművelésügyi miniszterhez fordult a Balaton körül elszaporodott vadak miatt, hiánypótló jogalkotást, valamint vadvédelmi szolgálat létrehozását kérve. Ez utóbbi legfontosabb teendője a belterületeken felbukkanó vadak befogása, valamint a lakosság tájékoztatása lenne.

„Előrelépés nem történt az ügyben, pedig országos problémáról van szó”

– hangsúlyozta Balassa Balázs.

A probléma egyebek mellett abból adódik, hogy a vadásztársaságoknak nincs hatáskörük belterületen vadgazdálkodást folytatni, az önkormányzatoknak pedig eszközük és lehetőségük a vadak befogására, majd eltávolítására a lakott területről.

A BSz elnöke elmondta, évek óta

egyre nagyobb gond a kiemelt üdülőövezetben a vaddisznók túlzott elszaporodása, és belterületen való jelenléte, de az utóbbi időben több jelzés érkezett az önkormányzatoktól szarvasok által okozott károkról, illetve egyre nagyobb probléma a rókák elszaporodása.

Beszámolt arról is, hogy tavaly fórumokat szerveztek szakértők, hatóságok meghívásával, hogy meghatározzák ki, mit tehet a megoldás érdekében. Az önkormányzatok feladata az volt, hogy szükség esetén új helyi rendeltek alkotásával bírják rá az elhanyagolt ingatlanok tulajdonosait területeik rendbetételére, a lakosságot és a nyaralókat pedig tájékoztassák, miért nem szabad etetni a vadakat.

Az önkormányzatok jelentős része megtette a szükséges lépéseket, de a hatáskörükön túlmutató intézkedések hiánya miatt ez nem hozott és nem is hozhat megnyugtató megoldást – fogalmazott a BSz elnöke.

Kondor Géza, Révfülöp független polgármestere elmondta, a régi mezőgazdasági üzemek megszüntetését követően, körülbelül tíz éve kezdett elszaporodni a vaddisznó a Balaton környékén, és most már nemcsak bejár, hanem be is költözött a lakott területekre. Sőt, a szaporulat egy része nem is ismeri az erdőt, jól érzi magát a tóparti nádasok rejtekében, ahol víz, dagonya, búvóhely, és a környező kertekben élelem is akad bőven – tette hozzá.

A vaddisznók a környéken eddig kétszer kaptak össze kutyával, embert nem bántottak, de

nem normális állapot, hogy vaddisznókondákkal találkozhatnak a játszani, szórakozni induló gyerekek, vagy hogy feltúrják már a kikötő melletti rózsakertet is az állatok

- fogalmazott a polgármester, aki arról is beszámolt, hogy az ábrahámhegyiekkel együtt megelégelték a lakossági panaszokat – hiszen a megoldására nincs ráhatásuk -, ezért továbbítják azokat a megyei kormányhivatal illetékes hivatalába. Az elmúlt két hónapban több tucat levelet küldtek tovább – mondta.

A polgármester közölte: mivel előfordult, hogy valaki mérgezett krumplival akarta megoldani a problémát, felhívják a figyelmet arra, senki ne próbálja megmérgezni az állatokat, mert a pusztulásuk előtti elejtés után a méreg bekerülhet az élelmiszerláncba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában