rendelkezés

2018.08.27. 19:32

Adót vetne ki a lengyel kormány a külföldre vitt vagyonra

Lengyelország azt tervezi, hogy a jövő évtől kezdve 19 százalékig terjedő „kilépési adót” vet ki az olyan vállalatokra és gazdag emberekre, ha külföldre viszik vagyonukat vagy termelő tevékenységüket.

A lengyel pénzügyminisztérium által kidolgozott törvényjavaslatnak az a célja, hogy átültesse a gyakorlatba az Európai Uniónak az adófizetés elkerülésének megakadályozására kidolgozott irányelvét. A minisztérium emellett javítani akarja az adóbeszedés hatékonyságát is.

A lengyel kormány 2019-ben az idei szinten, nagyjából 28,5 milliárd zlotyn akarja tartani a költségvetés hiányát, miközben a gazdasági növekedés üteme 4,8 százalékról 3,7 százalékra lassul a várakozások szerint.

Adószakértőket idézve a Rzeczpospolita című lengyel napilap azt írta, hogy a lengyel kormány a költségvetési bevételek növelésére törekszik, annál is inkább, mivel az unió adóelkerülési direktívája csak vállalatokra vonatkozik, magánszemélyekre nem.

A javaslat bírálói szerint a „kilépési adó” bevezetése elriasztja a külföldieket a lengyelországi beruházásoktól.

Emmanuel Macron francia államfő májusban a Forbes magazinnak adott nyilatkozatában ugyancsak arról beszélt, hogy kilépési adót vetne ki, mégpedig 30 százalékos mértékben azokra a vállalkozókra, akik külföldre viszik pénzüket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában