együttműködés

2018.09.09. 14:56

Átadták a magyar kormány segítségével felújított első erdélyi óvodát

A partiumi Nagykárolyban lévő intézmény a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében épült.

A kertvárosi református egyházközség új óvodájában – mely az épülő Kálvin-központ részét képezi – két csoportban negyven gyermek kezdi meg hétfőn a tanévet.

Az óvodai tanévnyitóval egybekötött avatóünnepségre zsúfolásig megtelt az átadás előtt álló református templom. A rendezvény után Grezsa István, a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programért is felelős miniszteri biztos az MTI-nek elmondta:

Nagykárolyban példás együttműködés alakult ki a finanszírozó magyar kormány, az intézményt létrehozó református egyházközség, az óvodát működtető önkormányzat és a helyi közösség között.

Úgy vélte: ennek köszönhető, hogy a tanévet az új intézményben kezdhetik a nagykárolyi óvodások. A beruházást a magyar állam közel 200 millió forinttal támogatta.

Grezsa István elmondta, a nagykárolyi óvoda egyike annak a 150 új létesítménynek, amelyek felépítését a 38,5 milliárd forintos Kárpát-medencei óvodafejlesztési programban vállaltak. Emellett 450 óvoda felújítására biztosítanak keretet, ezek közül közel százat már átadtak.

A miniszteri biztos nagykárolyi ünnepi beszédében Németh Lászlót idézve kijelentette, hogy „nagy ellenség ellen nagy lelket kell növeszteni”. Úgy vélte,

a Kárpát-medencében a demográfia, a gazdasági elvándorlás és az asszimiláció a magyarság három nagy ellensége.

Szerinte az épülő református templom és a mellette átadott óvoda ezek ellen hatnak.

Calin Durla, Szatmár megye főtanfelügyelője beszédében nagyra értékelte, hogy a nagykárolyiak a jövő felé tekintenek. Szerinte ezt jelzi, hogy hamarabb fejezték be az óvodát, mint a mellette épülő templomot.

Pataki Csaba, a Szatmár megyei önkormányzat elnöke az esemény után az MTI-nek elmondta: a nagykárolyiak vállalták a legszorosabb határidőket az óvodaépítésre, és tartották a kitűzött célt. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott politikus szerint ez a közösség tenni akarását, elszántságát jelzi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában