Gördülékenyebb ügyintézés

2018.09.06. 08:01

Horváth Péter: lényegesen javult a helyzet a közoktatásban

A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint a tankerületek egyrészt önállóságot kaptak és nem kellett minden döntés helybenhagyásáért a központba fordulni, másrészt sokkal rutinosabban végzik a feladatokat.

Horváth Péter az ECHO TV Napi aktuális című műsorában kifejtette, hogy meglátása szerint „kialakultak a kapcsolattartási formák és sokkal olajozottabban működnek. Nem kell személyesen megoldani a dolgokat, hanem akár e-mailen lehet intézni különböző dolgokat. Ez is nagyon előnyére vált a rendszernek, illetve van egy kisebb összeg is, amire önállóan is hatása lehet az intézményeknek” – fogalmazott.

A pedagóguspálya vonzásával kapcsolatban elmondta: kétségtelen, hogy 2013-ban elindult egy jó folyamat, melynek az első időszakban jól látszódtak az eredményei.

„A pedagógus átlagbér nagyjából a diplomás átlagbér 50 százaléka volt 2010-ben, 2016-ra pedig 75 százalék közelébe ért” – emlékeztetett az elnök. Ugyanakkor azóta a minimálbér és a garantált bérminimum erős emelkedése miatt ismét 70 százalék alá ment ez az arányszám – tette hozzá.

Elmondása szerint az egyetemi jelentkezések száma nagyjából 9-10 ezer körül van. Ezeknek a diákoknak azonban a 44 százaléka a képzési idő alatt lemorzsolódik, vagy más pályára megy át.

Emellett a pályára belépő nagyjából ötezer pedagógus egyharmada az első 4-5 év után pályaelhagyó lesz.

„Azt gondolom, hogy az egyik oka ennek a bér, a másik a munkakörülmények lehetnek” – fejtette ki Horváth Péter.

A teljes beszélgetés:

Borítókép: Echo TV / Youtube

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában