elsődleges szempont

2018.09.16. 13:26

Pénzre is váltható értékké vált a biztonság

Amikor felépült a határzár, még nem lehetett felbecsülni a jelentőségét, de három év távlatából már látható a hatása – mondta Horváth József biztonságpolitikai szakértő.

A szakember az M1 csatornán fejtette ki, hogy a Magyarországra költöző külföldiek számára a biztonság lett az elsődleges szempont, nem az, hogy itt olcsóbbak az ingatlanok vagy olcsóbb a megélhetés.

Érthetőnek nevezte, hogy például a brit turisták miért szeretik Magyarországot, illetve Budapestet, miután a londoni polgármester arról beszél, hogy a terrorizmus a nagyvárosok mindennapjainak természetes velejárója.

A szakértő kitért arra, hogy a magyar társadalom is döntő részben felsorakozott a magyar kormány illegális migráció elleni politikája mögé. Az emberek azt szeretnék, hogy a családjuk, a mindennapjaik, a vagyonuk biztonságát a jövőben is rendben tudják – fogalmazott.

Horváth József kiemelte: a következő években Magyarországnak és Európának abból a szempontból is fel kell készülnie, hogy milyen biztonsági kockázatokat jelent az az illegálisan beérkezett tömeg, amely állampolgárságot fog kapni Nyugat-Európában, és így szabadon mozoghat majd a schengeni övezeten belül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában