Bizalmatlanság

2018.09.30. 12:42

Phenjan: Washingtonnak fel kell hagynia az ellenségeskedésessel

Az észak-koreai külügyminiszter bírálta az Észak-Koreára kivetett nemzetközi szankciókat, és arra az álláspontra helyezkedett, hogy a büntetőintézkedések elmélyítik a bizalmatlanságot, és megbénítják a diplomáciai erőfeszítéseket.

Ha Washington folytatni szeretné a nukleáris leszerelési tárgyalásokat Észak-Koreával, akkor előbb fel kell hagynia a hét évtizedes ellenségeskedéssel – jelentette ki Ri Jong Ho észak-koreai külügyminiszter az ENSZ Közgyűlésének általános vitájában New Yorkban helyi idő szerint szombaton.

Ri aláhúzta, hogy Phenjan hajlandó végrehajtani mindazt, amiről Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető Szingapúrban a nyáron megállapodott. Észak-Korea azóta nukleáris erőműve és rakétaközpontja bezárását is bejelentette, és pontosabban meg nem határozott, megfelelő válaszlépéseket vár cserébe az Egyesült Államoktól.

Ri az Észak-Koreára kivetett nemzetközi szankciókkal kapcsolatban elmondta:

„Az az elképzelés, hogy szankciókkal térdre lehet minket kényszeríteni, egy olyan ember lázálma, aki egyáltalán nem ismer minket” – hangoztatta Ri, hozzátéve:

„ha nem bízhatunk meg az Egyesült Államokban, akkor nemzetbiztonságunkat sem érezzük biztosítottnak, és ilyen körülmények között kizárt, hogy elsőként egyoldalúan letegyük fegyvereinket”.

Ri azt is elmondta, hogy a Szingapúrban elfogadott nyilatkozat végrehajtása a jelenlegi enyhűlés után maradandó békéhez és a Koreai-félsziget teljes nukleáris leszereléséhez vezethet.

Ri ENSZ-ben elmondott beszédére Washington egyelőre nem reagált.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában