bulgária

2018.10.07. 17:40

Brutálisan meggyilkoltak egy oknyomozó újságírót

Nemi erőszak és brutális gyilkosság áldozata lett Viktorija Marinova bolgár oknyomozó újságíró – jelentette vasárnap a Terminal 3 című bolgár hírportál és az OCCRP újságíró szervezet.

Rusze, 2018. október 7. A TVN bolgár regionális televízió által 2018. október 7-én közreadott, keltezetelen felvétel Viktorija Marinova bolgár oknyomozó újságíróról a bulgáriai Ruszében. A korrupciós ügyekben nyomozó harminc éves újságírónõt október 6-án holtan találták a román határon, a Duna partján fekvõ Ruszében. A bûnjelek gyilkosságra, nemi erõszakra és kínzásra utalnak. (MTI/EPA/TVN)

A Terminal 3 jelentése szerint Marinovát a román határon, a Duna partján fekvő Ruszében gyilkolták meg, és halála előtt meg is kínozhatták.

Egyelőre nem tudni, hogy Marinova meggyilkolása összefüggésben áll-e a munkájával. A televíziós riporter korrupciós ügyek után kutatott. Legutóbb a GP-gate nevű ügy feltárásán dolgozott, melyben több újságíró annak járt utána, hogy építési vállalkozások és tanácsadó cégek hogyan rövidítették meg az adófizetőket több millió levával európai uniós támogatásokból. Az ügy onnan kapta nevét, hogy az esetenként a projektek 30-40 százalékát kitevő „korrupciós felárak” szálai a GP nevű vállalatcsoportnál futottak össze.

Harlem Désir, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) médiaszabadságért felelős képviselője a Twitteren megdöbbenésének adott hangot a „szörnyű gyilkosság” miatt. „Sürgősen teljes körű és alapos vizsgálatra van szükség. A felelősöket el kell számoltatni” – húzta alá a francia politikus

Borítókép: A TVN bolgár regionális televízió által 2018. október 7-én közreadott, keltezetelen felvétel Viktorija Marinova bolgár oknyomozó újságíróról a bulgáriai Ruszében.

MTI / EPA / TVN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában