Közvélemény

2018.12.03. 07:49

A biztos szavazók 54 százaléka voksolna most a Fideszre

Farkas Örs politikai elemző a Publicus Intézet legfrissebb kutatásával kapcsolatban úgy fogalmazott: a kormánypártoknak következetes politikája van, míg az ellenzéknek nincs értékrendi alapja, amelyhez vissza tudna térni.

Több százezer szavazót veszített a Jobbik a parlamenti választás óta. A párt, amely áprilisban még a listás szavazatok 19 százalékát szerezte meg (majdnem 1,1 millió voks), most a teljes népességben 8, míg a biztos szavazó pártválasztóknál 13 százalékon áll. Ez derült ki a Publicus Intézet legfrissebb kutatásából. Ez az eltelt hét hónap legrosszabb eredménye.

Az LMP hasonló tendenciát produkált. Az ökopárt bő 400 ezres bázisának (7 százalék) mintegy a fele odalett. A pártok versenyében továbbra is toronymagasan a Fidesz vezet, most a biztos szavazók 54 százaléka voksolna rá.

A kormánypártoknak következetes politikája van, amely 2006 óta meghatározza ennek a politikai közösségnek a szemléletmódját. Ezzel szemben pedig olyan pártok sorakoznak fel, amelyeknek nincs zsinórmértéke, értékrendi alapja, amelyhez vissza tudnának térni

- vélekedett a kutatás eredményéről Farkas Örs az Echo Tv Echo-mérleg című műsorában.

Bertha László, a Századvég Alapítvány elemzője hozzátette:

ahhoz, hogy a Fidesz-KDNP továbbra is stabilan tudja őrizni támogatottságát, hozzájárulnak a gazdasági tényezők, valamint a migrációs álláspont is.

A teljes műsort itt tudja megtekinteni:

https://stream.echotv.hu/videos/2018/12/720/20181202_echo_merleg_2.MP4

A beszélgetős műsor szakértői kitértek a Nemzeti Konzultációra is, amelyet már 543 ezren írták alá.

Farkas Örs hangsúlyozta: fontos, hogy a kormány olyan kérdésekkel fordul az emberekhez, amelyek érdeklik őket. A család például alapvető pillére a kormánypártoknak, 2010 óta az egyik legfontosabb kormányzati szempont a családok támogatása.

Nem szabad elmenni amellett, hogy adott esetben milliót meghaladó azok száma, akik kinyilvánítják véleményüket ebben a formában, ez pedig a kormányzatnak fontos bázis arra, hogy véleményt formáljon ezekben a témákban az ellenzékkel szemben vagy éppen az európai porondon – tette hozzá.

Borítóképünk kivágás a fenti videóból

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában