a tengerbe zuhantak

2018.12.11. 10:27

Nem keresik tovább a Japánban gyakorlatozás közben eltűnt katonákat

Az öt katona annak a KC-130 Hercules nevű utántöltő repülőgépnek a fedélzetén tartózkodott, amely összeütközött egy F/A-18 Hornet vadászrepülőgéppel egy szokásos gyakorlatozás során. A repülők Sikokutól délre, a tengerbe csapódtak.

Halottnak nyilvánította kedden az amerikai tengerészgyalogság (USMC) öt tagját, akik a múlt héten eltűntek egy repülőgép-balesetet követően Japán Sikoku nevű, déli szigetétől délre. Az USMC másrészt tudatta, hogy a keresési és mentési műveleteket leállították.

Az F/A-18 két tagját sikerült kimenteni a szerencsétlenséget követően, de az egyikük életét vesztette. Az amerikai tengerészgyalogság szerint az egyetlen túlélő állapota stabil volt, amikor kimentették.

A keresést, amelyhez japán és ausztráliai erők is csatlakoztak, kedden leállították, az ütközés okát továbbra is vizsgálják – tudatta az USMC közleményében. A halottak személyazonosságát azt követően hozzák nyilvánosságra, hogy értesítették legközelebbi hozzátartozóikat – tette hozzá.

Az utántöltő repülőgép legénységének tagjai a Hirosima közelében található Ivakuni légi támaszponton állomásoztak az USMC 152-es légi utántöltő szállító-repülőszázadának részeként.

A század parancsnoka, Mitchell T. Maury alezredes elmondta: a „nehéz döntést” a keresés leállításáról az után hozták meg, hogy „minden erőforrást kimerítettek az alapos keresés során”. Az alezredes részvétét nyilvánította az áldozatok hozzátartozóinak, barátainak.

Japánban több mint 50 ezer amerikai katona állomásozik egy biztonsági paktum értelmében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában