családias légkör

2019.01.10. 15:17

Baba-mama otthont adtak át Tolcsván

Az egyházi fenntartású intézmény öt mamát és öt babát fogad majd be.

A görögkatolikus egyház fenntartásában, a Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézményhez tartozó Szent Tekla anyás csecsemőotthon avatásán Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára arról szólt, hogy még 2010-ben sok szakember kérte a kormánytól, az egyházaktól, hogy segítsék eddigi munkájukat. Az eltelt évek során ennek eredményeként egyre több rászoruló került ilyen családközeli intézménybe – mondta.

Soltész Miklós beszélt arról is, hogy a társadalom, a családközeli intézmények hatalmas segítséget tudnak adni mamának és babának egyaránt.

„Azt valljuk, hogy csak nyugodt, derűs, szeretetteljes légkörben felnövekvő gyermekekből válnak boldog, kiegyensúlyozott, a világra nyitott, érdeklődő, önállóan gondolkodni tudó emberek”

- tette hozzá.

Az egyházak ebbe a segítő tevékenységbe a korábbiaknál is jobban bekapcsolódtak, mert a neveléshez nemcsak anyagiak kellenek, nemcsak a megélhetés, a tanítás a szükséges, hanem a lelkek megerősítése, az ápolás, a gondoskodás is – hangoztatta az államtitkár.

Az anyaotthonok legfőbb küldetése egy egyház tanításával összhangban az élet szolgálata, a születendő és megszületett gyermekek jobb életesélyeinek megteremtése, hogy a gyermekek ne kerüljenek az ellehetetlenült életkörülmények miatt nevelőszülőkhöz, vagy utcára – mondta Soltész Miklós.

A kevesebb, mint másfél év alatt elkészült tolcsvai otthon megépítését a kormány 85 millió forinttal támogatta.

Az otthont átadása előtt Orosz Atanáz, a Miskolci Egyházmegye püspöke mondott homíliát, majd megáldotta az épületet, a szobákat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában