újabb áldozat

2019.01.13. 14:25

Négyre emelkedett a párizsi gázrobbanás hallottainak száma

A romok alatt kutató tűzoltók rábukkantak egy nő holttestére.

Vasárnap reggel a tűzoltóság és az ügyészség azt közölte, hogy eltűnt egy fiatal nő, aki a pékség feletti lakásban élt, és még mindig keresik a mentőalakulatok. Valószínűleg őt találták meg, bár a holttestet még nem azonosították – közölték a nyomozásra rálátó források.

A szombaton történt robbanás következtében mintegy ötven ember sérült meg, közülük tízen súlyosan. A halottak között volt két tűzoltó és egy spanyol turista, egy nő, aki férjével együtt volt Párizsban.

A párizsi tűzoltók adománygyűjtő akciót kezdtek két halott társuk családjának megsegítésére. Vasárnap délig több mint 12 ezer euró (3,8 millió Ft) gyűlt össze.

A robbanás pillanatában már a helyszínen volt egy tűzoltócsapat, amelyet azért hívtak ki az ott lakók, mert gázszivárgást éreztek.

A detonáció nagy erejére utal, hogy felborultak és lángra lobbantak a közelben parkoló gépkocsik, kitörtek a távolabb lévő épületek ablakai is keretestül. Épülettörmelék és üvegszilánkok borították el az utcát.

A baleset helyszínét felkereste Édouard Philippe miniszterelnök, Christophe Castaner belügyminiszter és Anne Hidalgo párizsi polgármester is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában