kumbh mela

2019.02.04. 13:15

Több mint 30 millió hindu zarándok mártózott meg az indiai szent folyók találkozásánál

Akik ilyenkor megfürdenek a Gangesz, a Jamuna és a Szaraszvati szent folyó találkozásánál, lemossák magukról bűneiket.

Több mint 30 millió hindu zarándok és aszkéta mártózott meg hétfőn az indiai szent folyók találkozásánál, a világ legnagyobb vallásos rendezvénye, a Kumbh Mela kiemelt napján.

A fesztivált az idén az ország északi részén, Uttar Prades államban fekvő Prajág (korábbi nevén Alláhábád) városában tartják.

A hinduk szerint akik ilyenkor megfürdenek a Gangesz, a Jamuna és a Szaraszvati szent folyó találkozásánál, lemossák magukról bűneiket. A rítus a lelki megtisztulás és az üdvösség felé mutat utat.

Dacolva a téli fagyokkal mintegy húszmillió ember vett részt a szent fürdőzésben hajnal óta. Nincs jele annak, hogy apadna a tömeg, több mint 30 millió emberre számítunk hétfő késő estig, hogy megmártózzon – mondta Szusil Tripathi, a fesztivál szóvivője.

Hétfőn ünneplik Mauni Amavaszja napját, vagyis az újhold éjszakáját. Ez utóbbi kiemelt napnak számít a január 15-én kezdődött és március 4-én véget érő vallási rendezvény hat fürdőnapja között.

A legnagyobb érdeklődés rendszerint a hamuval borított száduk – a hindu aszkéták -, közülük is a nága szent emberek rituális fürdését kíséri. A nap folyamán hindu hívek hosszú és színes meneteit vezető aszkéták táncoltak Légy üdvözölve, Gangesz-anya felkiáltásokkal.

Tripathi szerint gondos előkészületeket tettek a zarándokok fogadására az erre kijelölt nyolc kilométeres partszakasz mentén lévő 36 fürdőhelyen.

A Kumbh Mela a védikus korszakra vezethető vissza, akkor rendezték meg először a folyóünnepet. Eredete a hindu mitológiában az egyik népszerű teremtésmítoszban található meg. A hindu mitológia szerint istenek és démonok harcoltak egy kancsó (kumbh) hallhatatlanságot biztosító nektárért (amrita), amelynek néhány cseppje négy helyre: Prajág, Haridvár, Uddzsaín és Nászik térségére esett. Néhány évente rendezik meg, a hindu csillagjósok által legkedvezőbbnek talált időpontokban, négy váltakozó helyszínen.

Az idei fesztivál – noha vallási jelentősége a hindu kalendárium szerint kisebb – különösen nagyszabású lesz, sokak szerint ugyanis a nacionalista indiai kormány a nyári választások előtt különösen nagy hangsúlyt és mintegy 650 millió dolláros összeget fordított erre. Prajág és a fesztivál helyszíne Narendra Modi kormányfőt ábrázoló plakátokkal és kartonból készült figurákkal van tele.

A fesztivált 3200 hektáros területen rendezik, ideiglenes sátorvárost építettek ki, kórházakat, bankokat, tűzoltóállomásokat hoztak létre kifejezetten az ünnep miatt, továbbá 120 ezer vécét is odavittek. A zarándokokat különvonatokkal és buszok ezreivel szállítják. A közbiztonságra 30 ezer rendőr és biztonsági ember felügyel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában