esély a maradásra

2019.03.20. 15:58

Iraki iskolák újjáépítéséhez kér adományokat az Ökumenikus Segélyszervezet

A kormányzati együttműködés mellett társadalmi összefogást is indít a Segélyszervezet, hogy a háború után visszatérő családok gyermekei újrakezdhessék a tanulást.

Lehel László, a segélyszervezet elnök-igazgatója szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: 2014 óta segítik a háború után visszatérő családokat, kiemelt figyelmet fordítva az üldözött keresztényekre. 2017 őszén a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) támogatásával, a Hungary Helps program keretében 125 millió forintból lakóházakat és iskolákat újítottak fel, valamint egy 2500 embert ellátó vízhálózat rekonstrukcióját végezték el, valamint tüzelőt, élelmiszert és takarókat is kiosztottak.

A segélyszervezet programjának következő szakaszában többek között a harcokban károkat szenvedett iskolák újjáépítését, felszerelését segítik Irakban

– mondta Lehel László. A KKM által támogatott segélyprogram két éve alatt 375 millió forintból öt, az Iszlám Állam térnyerése miatt súlyosan károsodott iskolát újítanak fel a Ninivei-fennsíkon, ahol mintegy ezerháromszáz gyermek tanulhat. Emellett hat, összesen mintegy 26 ezer ember ivóvízellátását biztosító hálózatot és tározót újítanak fel és humanitárius segéllyel támogatják a rászorulókat.

Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója Fotó: Fekete Daniel / Magyar Ökumenikus Segélyszervezet

Lehel László elmondta, a kormányzati támogatás mellett Adjunk esélyt a visszatérésre, esélyt a maradásra! címmel indítanak adománygyűjtést, hogy a háború után visszatérő iraki családok gyermekei újrakezdhessék a tanulást. A 1353-as adományvonalon, a www.segelyszervezet.hu oldalon található online adományozási felületen és a 11705008-20464565-ös számlaszámon, a közleményben „Irak” megjelöléssel március 31-éig beérkező pénzadományokból a felújított iskolaépületeket fogják bútorokkal, táblákkal és más felszerelésekkel ellátni.

Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára azt mondta: Magyarország erősödik, így arra is jut erőforrás, hogy a világ problémáival is foglalkozzanak, a magyar emberek érdekeinek figyelembevételével.

Magyarország a válságrégiókban nyújt segítséget, hogy ne kelljen útnak indulniuk az ottani embereknek, illetve visszatérhessenek szülőföldjükre azok, akik hazájuk elhagyására kényszerültek.

Nem a bajt szeretnék Európába és Magyarországra hozni, hanem a segítséget elvinni oda, ahol a baj van – fogalmazott.

Fotó: Ökumenikus Segélyszervezet

Kiemelt figyelmet fordítanak az üldözött keresztények megsegítésére, mivel a kereszténység a legüldözöttebb vallás. Ugyanakkor az egyik legelhallgatottabb humanitárius válság az, amelynek epicentruma a Ninivei-fennsík. Elmondta: 2004-ben 1,5 millió keresztény élt Észak-Irakban, ez mostanra az üldöztetés és a háborús pusztítás után 200 ezerre csökkent.

Az államtitkár kijelentette:

kiemelt jelentőségű az Ökumenikus Segélyszervezet segítségnyújtása, mert a szülőföldön maradás és a visszatérés elősegítése révén a migráció megállításához járul hozzá.

Borítókép: Iraki gyerekek iskolába mennek

Ezek is érdekelhetik