bűnügy

2019.04.04. 11:00

Vádat emeltek egy idős nő kirablója ellen

A férfi ekkor a nő vállát, karját megszorította, lefogta, zsebéből kirángatta a zsebkendőbe csavart pénzt és 60 ezer forinttal távozott.

Rablás bűntettével és lopás vétségével vádolják azt a férfit, aki egyéb, kisebb bűncselekmények mellett tavaly tavasszal kirabolt egy 92 éves nőt Tápiószőlősön – tudatta a Pest megyei főügyész csütörtökön.

Szabó Ferenc tájékoztatása szerint a Ceglédi Járási Ügyészség bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettével és lopás vétségével vádolja a hajléktalan férfit, aki letartóztatásban várja a tárgyalást.

A vádirat szerint a férfit 2018 áprilisában fogadta be tanyájukra az idős asszony és vele élő, ám alkalmanként Budapesten dolgozó unokája. A vádlott ottlakása idején megfigyelte, hogy a betegségei miatt legyengült, nehezen mozgó sértett megtakarított pénzét egyik ruhája zsebében tartotta.

Egy hét elteltével a vendég és az őt befogadó unoka összeveszett, utóbbi kiadta a vádlott útját, akit ki is kísért a buszmegállóhoz, ám nem győződött meg arról, hogy a férfi felszállt az autóbuszra. A vádlott ezután visszament a tanyához, ahol a ház előtti padon egyedül üldögélő idős asszonytól előbb 20 ezer forintot kért élelemre, majd miután ezt megkapta, újabb összeget kért, melyet azonban a sértett már nem akart odaadni. A férfi ekkor a nő vállát, karját megszorította, lefogta, zsebéből kirángatta a zsebkendőbe csavart pénzt és 60 ezer forinttal távozott.

A sértett a történteket csaknem egy hét elteltével mondta el az unokájának, aki ekkor tett feljelentést a rendőrségen. Ezt követően az idős asszony állapota gyorsan romlott és 2018 októberében a bűncselekménytől független, természetes okból elhunyt. A vádlott a rablás elkövetése előtt és után Vecsésen, Kecskeméten és Budapesten lévő bevásárlóközpontokból élelmiszert, italt, ruhát lopott – jelezte a főügyész.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában