Háborús állapotok

2019.05.08. 16:43

Földi László: eljöhet az idő, amikor Közép-Európa lezárja határait

Az nem lehet védelem, hogy az ellenfél bármit megtehet. Mert mindaddig, amíg egy dzsihadista nem robbant, addig a titkosszolgálat sem tehet mást, csak megfigyelést végez.

Irányított, végiggondolt stratégia mentén történik a migránsok Európába telepítése – mondta Földi László titkosszolgálati szakértő azon a fórumon, amelyet a Karc Fm Paláver műsorának hallgatói közössége szervezett a ferencvárosi művelődési központban.

A rendezvényen Gajdics Ottó, a rádió főszerkesztője az európai parlamenti választásokon való részvétel fontossága mellett arról beszélt, hogy milyen erő rejlik a nemzeti oldal egységében, amit folyamatosan megpróbálnak szétverni az ellenzékiek – olvasható a Pesti Srácok tudósításában.

Az eseményen elhangzott:

az illegális migráció invázió Európa ellen, és ki kell mondani: háború van. A jelenlegi tendencia az, hogy elképesztő kihívások elé nézünk és olyan feladatokat kell elvégeznünk, amihez egységes álláspont szükséges

– fogalmazott Földi László.

A titkosszolgálati szakértő szerint egyelőre nem látni az ébredést tömegesen Európában, így azt sem, hogy a nyugati országokban élő emberek megfelelő politikai válaszokat tudjanak adni a kritikus kérdésekre például egy választáson keresztül. Meg fognak alakulni a muszlimpártok, lehet, hogy az új bevándorlók még baloldali pártokra szavaznak, de abban a pillanatban, amikor már megfelelő tömegbázissal rendelkeznek, átpártolnak majd.

Földi László felhívta a figyelmet arra, hogy érdemes elgondolkozni azon, hogy vajon miként fog kinézni Európa ötven- száz év múlva és nemcsak a népesség összetételében, hanem politikai és vallási értelemben is. A határokat meg kell tudni védeni, ez egy alapfeltétel.

Én úgy gondolom, hogy Európa igen közel van a kettészakadáshoz. Abban pedig egészen biztos vagyok, hogy Kelet- és Közép-Európa le fogja zárni a határait. Ma az a kérdés, hogy hol lesz ez a határ

- mondta Földi László, aki arról is beszélt, hogy a migrációban komoly üzleti lehetőség rejlik, az úgynevezett migrációipar több százmilliárd dollárt termel ki az ideérkezőkkel való foglalkozásban, amit az a szolgáltató kap, amely ellátja a migránsokat, ezt pedig az állam fizeti.

A határvédelem alapfeltétele a létezésnek. Az, hogy ez mégsem történik meg, abban tudatosság van. A titkosszolgálati szakértő úgy véli, hogy a „mi demokratikus eszközeinkkel fogják átalakítani Európát”.

Nem az a baj, hogy no-go zónák vannak, hanem az, hogy már nincsenek – emelte ki.

Véleménye szerint mindenki életét befolyásolja a kialakult helyzet, Földi László szavai szerint ez egyfajta terror a meglévő társadalmak normalitásával szemben.

Már nem tudja kezelni a nyugati társadalom azt a tömeget, amely megjelent Európa városaiban. A diaszpórák nem zavarták az anyatársadalmat, azonban megjelent az invázió Európa ellen, politikai, vallási alapon. Ez pedig azt hozta magával, hogy már az anyatársadalom többségét akarják adni és már nem akarnak és tudnak elkülönítve élni.

Mint fogalmazott, az ő szemében mindez háborús bűnössé teszi azokat, akik előidézték azt a helyzetet Európában, hogy azt éreztessék az itt élő emberekkel, hogy mostantól ők lesznek a másodrendűek.

A szakember szerint a megoldás az lenne, ha betartatnánk a törvényeinket. Emlékeztetett arra, hogy mind Németországban, mind pedig Svédországban a rendőrök tömegesen szerelnek le, mert nem tudják betartani azt, amire felesküdtek. Kiemelte:

mindenki, aki ideérkezett a migránsokkal, potenciális dzsihadista.

Mint mondta: a titkosszolgálat már nem tudja operatív módon kezelni ezeket a folyamatokat, az elhárítás nem képes megbirkózni ekkora tömeggel, szerencsére Magyarország még nem tart itt.

Kiemelte: ezért is fontos az, egyértelmű politikai akarat legyen, hogy kifejezésre juttathassuk azt, hogy mit nem szeretnénk Európában. Kérdésre válaszolva Földi László azt mondta, hogy

a választás után – attól függően, hogy milyen erőviszonyok lesznek – lehet jósolgatni azt az időpontot, hogy mikor zárjuk le a határainkat, de ha megtörténik, az elképesztő gazdasági hatással fog járni.

A kérdés az – fogalmazott -, hogy miért lesz a határok lezárására szükség. Emlékeztetett arra, hogy mivel nincs határellenőrzés, ezért biztonságtechnikai szempontból ez igenis fontos lépés lenne, akár a polgárháborús helyzet megfékezésére is, de egy esetleges terrortámadás veszélye miatt is. Kérdésre válaszolva kifejtette:

a titkosszolgálatok azért nem tudnak megakadályozni merényleteket, mert béke van, aminek alapja, hogy mindenkit megillet az ártatlanság vélelme.

Jelen pillanatban nem létezik a védelem. Az nem lehet védelem, hogy az ellenfél bármit megtehet. Mert mindaddig, amíg nem robbant, addig a titkosszolgálat sem tehet mást, csak megfigyelést végez, de nem tudja megakadályozni a merényletet.

A szakértő hangsúlyozta, hogy a jelenlegi struktúrában

az ellenfél legális bázisokat épített ki, amiről pedig nekünk kellene bebizonyítani, hogy más szándék húzódik mögötte, de ez nagyon nehéz. Véleménye szerint évtizedekkel ezelőtt kezdték kiépíteni ezeket a rendszereket, és elkövettük azt a hibát, hogy nem figyeltünk rá eléggé, „nem építettünk ki ellen-rendszereket”.

Földi László az Iszlám Állam vezetéséről azt mondta, hogy profi katonatisztek, képzett harcosok, a szervezetbe még a titkosszolgálatok sem tudtak beépülni. Hozzátette:

amit az Orbán-kormány tesz Európáért, az a kontinens egyik esélye arra, hogy életben maradjon. Emlékeztetett arra is, hogy épp ezért támadják hazánkat a bevándorláspárti erők, és bár még nincs kellő számú szövetségese Magyarországnak, de ez a helyzet rövid időn belül megváltozik majd.

A teljes előadást " target="_blank" rel="noopener">ide kattintva tudja megtekinteni.

Borítókép:

Földi László a Karc FM Paláver című műsorának közönsége számára szervezett esten a ferencvárosi művelődési központban

Fotó: Horváth Péter Gyula / PestiSrácok.hu

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában