május 1.

2019.05.01. 13:46

Közös európai minimálbér bevezetését kezdeményezi az LMP

A nemzetgazdaságok teljesítőképességével arányos, közös európai minimálbér bevezetését és közös szociális minimum kialakítását kezdeményezi az LMP – mondta Demeter Márta, az ellenzéki párt társelnöke szerdán Pécsen.

A politikus az LMP május elsejei rendezvényén tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: céljuk, hogy Magyarországon is tisztességes európai béreket kapjanak az emberek.

Demeter Márta arra is felhívta a figyelmet, hogy a multinacionális cégek helyett a hazai kis- és közepes vállalkozásokat kell támogatni az európai uniós forrásokból, mert azok teremtenek több munkahelyet.

Emlékeztetett: Magyarország szerdán ünnepeli európai uniós tagságának 15 évfordulóját. Az alkalomból az LMP egy nyilatkozatot adott ki, amelyben deklarálja, hogy milyen Magyarországot, Európát kíván építeni – mondta. Demeter Márta szerint a Brüsszelben felhalmozódott hatalmat úgy kell alkalmazni, hogy az elszámoltatható, átlátható és ellenőrizhető legyen az európai polgárok számára.

A „napi szinten tapasztalható ínség” és „környezetrombolás” helyett fenntartható építkezést kell elindítani. Az LMP ugyanakkor helyesli az EU-s tagállamok közötti szorosabb együttműködést az egészség- és környezetvédelem, illetve a társadalmi különbségek mérséklése területén – közölte Demeter Márta.

Keresztes László Lóránt társelnök leszögezte: az LMP erősen elkötelezett az európai integráció mellett, ugyanakkor komoly változásokat kell elérni az unió működésében, ezért óriási jelentősége van az európai parlamenti választásoknak. A sok pozitívum mellett nem sikerült azoknak az elvárásoknak megfelelni, amelyek jogosan fogalmazódtak meg a magyar társadalomban az uniós tagsággal kapcsolatban – mondta.

Álláspontja szerint nem sikerült elérni azt a felzárkózást, amelyet minden magyar ember várt az EU-tagságtól. Négy magyar régió található az unió 20 legszegényebb térsége között, Magyarország pedig az EU második legszegényebb országává vált – hangsúlyozta.

Keresztes László Lóránt a Fidesz gazdaságpolitikája lényegének nevezte, hogy „a kiszolgáltatott, az önvédelem jogától megfosztott és olcsó bérért dolgoztatott magyar munkaerőre próbáltak befektetéseket ösztönözni”. Ez bérválságot, majd 600 ezer ember elvándorlását okozta – közölte a társelnök.

Hozzátette: ennek következtében óriási munkaerő- és szakemberhiány alakult ki, amire a kormány a „gyalázatos rabszolgatörvénnyel” és tízezrével Magyarországra érkező, többségében ukrán vendégmunkással válaszolt. Ezek a folyamatok továbbra is lenn tartják a béreket, ami tovább növeli az elvándorlást – vélekedett.

Keresztes László Lóránt egyúttal alapvető gazdaságpolitikai változásokat sürgetett Magyarországon és az Európai Unióban. „Ehhez olyan EP-képviselőket kell választanunk májusban, akik valóban a magyar nemzeti érdeket és valóban az európai értékeket képviselik” – hangoztatta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában