váltás

2019.07.17. 11:24

Benyújtotta lemondását Christine Lagarde

A lemondására azért volt szükség, mert az Európai Unió tagállamainak állam-, és kormányfői a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatóját jelölték az Európai Központi Bank élére.

Forrás: MTI/EPA-KEYSTONE

Fotó: Laurent Gillieron

A francia Lagarde-ot július elején jelölték az Európai Központi Bank élére – amelynek megválasztása esetén ő lesz az első női elnöke – , és azóta már nem vesz részt az IMF napi munkájában.

A Nemzetközi Valutaalap munkáját július 2-től ügyvezető igazgatóként David Lipton irányítja. Sajtójelentések szerint azonban már zajlik a jelöltek keresése az IMF élére.

A washingtoni székhelyű IMF-et hagyományosan egy európai, míg testvérintézményét, a Világbankot egy amerikai vezeti.

A Világbank elnöki posztjára az idén április elején az amerikai David Malpass került, az IMF élére pedig sajtóértesülések szerint esélyes lehet a dán Margrethe Vestager, az Európai Unió versenypolitikáért felelős volt biztosa, vagy Jeroen Dijsselbloem volt holland pénzügyminiszter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában