Szavazási eredmény

2019.08.22. 11:09

Olvasóink szerint ezeknek köszönhető a sziámi ikrek sikeres szétválasztása

Elsősorban a magyar orvosok kiváló képzésének és szakmai tudásának köszönhető olvasóink szerint a fejüknél összenőtt sziámi ikrek szétválasztó műtétjének a sikere.

Az agyak és a koponyák sikeres végső szétválasztása után kettétoltuk a műtőasztalt is, hogy két csapatot alkotva lássunk neki a műtéti területek fedésének 2019. augusztus 2-án. Fotó kredit: “Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány / Táborosi András”.

Forrás: Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány

Fotó: Táborosi András

A két bangladesi kislány, Rabeya és Rukaya agyát és koponyáját augusztus 1-jén és 2-án 30 órás műtét során választották szét a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány orvoscsoportjának tagjai. A hosszas előkészítést igénylő orvosi bravúr nemcsak a gyerekeknek teremtheti meg a jobb élet lehetőségét, de az orvostudomány számára is rendkívüli jelentőségű, hiszen az eredmények új eljárási és kezelési módokat tesznek lehetővé.

E heti szavazásunk azt firtatta, vajon minek köszönhető ennek a cseppet sem egyszerű beavatkozásnak a sikere.

Legtöbb olvasónk, egészen pontosan a szavazók fele (50%-a), a magyar orvosok kiváló képzésére, szakmai tudására esküszik. Ki vitatkozna velük? Nem kérdés, hogy joggal lehetünk büszkék orvosainkra.

A véleményt nyilvánítók 16%-a ugyanakkor arra figyelmeztet: jó-jó, szakmai felkészültség nélkül nyilván nem megy, de egy ilyen komplikált beavatkozásnál bizonyára nagy adag szerencsére is szükség van a sikerhez. Velük sem vitatkozunk, mert bizony nekik is lehet némi igazságuk a dologban.

A mélyen hívő – és így az emberi korlátaikkal is kalkuláló – orvosok számos nyilatkozatukban maguk hangsúlyozták, hogy a sikerhez az ima erejére is szükségük van. Ezért nemcsak ők imádkoztak a gyerekekért, hanem a munkájukat figyelemmel kísérőket is arra kérték, forduljanak Istenhez az operáció pozitív végkimenetele érdekében. Az eddig 100 millió forintba kerülő műtétsorozat sikeréhez ugyanakkor nemcsak szellemi-lelki, hanem anyagi támogatásra, ennek előteremtéséhez pedig társadalmi összefogásra is szükség volt. Mindezek ellenére csupán 8%-nyi olvasó jelölte be azt a válaszlehetőséget, amely elsősorban ezekben – az imában és a társadalmi összefogásban – látja a siker titkát.

A válaszadók jelentős része, bő negyede (26%-a) arra figyelmeztetett, egyelőre óvatosan örüljünk, hiszen egy ilyen bonyolult és veszélyes beavatkozás esetén nagyon sok a bizonytalansági tényező, és még bármi, talán a legrosszabb is megtörténhet. Ezt az aggodalmat erősíthették azok a hírek, amelyek a műtét utáni szövődményekről, fertőzésekről tudósították a gyerekekért, különösen a rossz állapota miatt még napokig mélyaltatásban tartott Rukayáért szorítók tömegeit. Jó hír, hogy azóta már Rukaya is kinyitotta a szemét, és bár további műtétek és hosszú rehabilitációs időszak vár a lányokra, bízhatunk abban, hogy a végső siker is elkövetkezik.

Minek köszönhető tehát a magyar orvosok sikere? Az bizony kiváló képzésüknek, felkészültségüknek, a szerencsének, a lányokért elmondott sok-sok imának és az akció mögött álló társadalmi összefogásnak. Mindezeknek egyszerre. Mert egyik nélkül sem sikerült volna.

Gratulálunk és köszönjük azoknak, akiket illet, Rabeyát és Rukayát pedig az Isten éltesse sokáig!

Főként minek köszönhető a sziámi ikrek műtétjének sikere?

A magyar orvosok kiváló képzésének, szakmai tudásának. 50%

A hozzáértés mellett azért a szerencsének is van szerepe. 16%

A sok imának és az akció mögötti társadalmi összefogásnak. 8%

Lehetnek komplikációk, sajnos még nem biztos a siker. 26%

Borítókép: A sziámi ikrek műtétjét végző magyar orvoscsoport 2019. augusztus 2-án a műtőasztaloknál

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában