Osztálykirándulás külhonba

2019.08.22. 20:55

Rekordszámú pályázat érkezett a Határtalanul! programban

Rekordmennyiségű, több mint kétezer pályázat érkezett a Határtalanul! programban, az igényelt támogatás összege meghaladta a 6,3 milliárd forintot – mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Határtalanul! program eredményeit bemutató sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.

Budapest, 2014. május 7. A Határtalanul! program keretében a Piarista Gimnázium diákjai útnak indulnak a Vajdaságba, zombori tanulmányi kirándulásra a Bálna Budapest parkolójából 2014. május 7-én. MTI Fotó: Soós Lajos

Forrás: MTI

Fotó: Soós Lajos

A magyar iskolások határon túli területekre tervezett osztálykirándulásait támogató programban idén az utazó diákok száma meghaladja a 101 ezret. Az igényelt támogatás összege meghaladta a programban rendelkezésre álló keretösszeget, ezért a kormány 590 millió forint plusz forrást biztosított – ismertette az államtitkár.

Potápi Árpád János elmondta azt is, hogy

2010 óta több mint 300 ezer diák látogatott el a program kereteiben határon túli magyar területekre,

a kirándulásokról, tapasztalatokról a Nemzetpolitikai Kutatóintézet idén felmérést is végez majd.

Az adatok szerint 2017-ben 1500, tavaly pedig 1700 pályázat érkezett be.

Egyszerűsödött a kiírás és az elszámolás

Erdélyi Rudolf Zalán, a program lebonyolítását végző Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója azt mondta, 20 százalékkal nőtt a beérkezett pályázatok száma az előző évihez képest, ennek fő oka, hogy év közben tájékoztató körutat tartottak az országban.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a szervezet egyszerűsítette a pályázati kiírást, illetve az elszámolási rendszert. A pályázatok eredményéről csütörtökön értesítik a résztvevőket, a nyertesek szeptember 6-áig megkapják a benyújtandó dokumentumok listáját, a támogatást a benyújtás utáni két héten belül folyósítják.

A programot 2010-ben indították el azzal a céllal, hogy minden magyarországi diák legalább egyszer ellátogathasson határon túli magyar területre és ott kapcsolatokat építsen és ezzel javítsák az anyaországi és határon túli magyarok közötti kapcsolatokat.

Borítókép: A Határtalanul! program keretében a Piarista Gimnázium diákjai útnak indulnak a Vajdaságba, zombori tanulmányi kirándulásra a Bálna Budapest parkolójából 2014. tavaszán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában