Úzvölgyi katonatemető

2019.09.03. 20:03

Magyar politikusok felelősségét vizsgálja egy román hatóság

A romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) román nacionalista szervezetek feljelentése nyomán vizsgálja egyes magyar politikusok felelősségét a június 6-án történt incidens kapcsán.

A Maszol.ro portál szerint Borboly Csabát és Tamás Sándort, Hargita és Kovászna megye önkormányzatának az elnökét, Gergely Andrást, Csíkszentmárton polgármesterét, valamint Korodi Attila képviselőt és Tánczos Barna szenátort jelentették fel a június 6-i úzvölgyi agressziót megelőző diszkriminatívnak vélt nyilatkozataik miatt. A feljelentők azt is

diszkriminatívnak vélték, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) említett politikusai magyarok élő láncával akarták megakadályozni, hogy a hősök napjára hirdetett román megemlékezés résztvevői bejussanak a temetőben kialakított, de még fel nem avatott román parcellához.

Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakciójának a vezetője elmondta: a diszkriminációellenes tanács idézésére Tánczos Barnával együtt kedden jelentek meg a bukaresti hivatalban. A meghallgatáson ismertették az úzvölgyi katonatemető illetéktelen átalakításával kialakított politikai helyzetet. Részletezték, hogy biztosították a temetőhöz érkező román tömegnek, hogy koszorúikat a temetőn kívül a kőkerítés mellé tegyék le.

Korodi Attila hangsúlyozta: minden megnyilvánulásuk a törvényesség visszaállítására irányult, hiszen azt megelőzően több román hatóság is megállapította, hogy Darmanesti (Dormánfalva) polgármesteri hivatala törvénytelenül hozta létre a román parcellát és állított emlékművet a temetőben.

Az úzvölgyi katonatemető ügye azt követően került a figyelem középpontjába, hogy

Darmanesti (Dormánfalva) polgármesteri hivatala ez év tavaszán részben magyar katonák sírjain román parcellát hozott létre, melyben ötven betonkeresztet állíttatott ismeretlen román katonáknak, és egy kelta keresztes emlékművet – a román vasgárdisták jelképét – is emelt.

Június 6-án több ezer román megemlékező, a kaput kitépve, a temető előtt élőláncot képező magyarokat és a rendfenntartó erőket bántalmazva erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella ortodox felszentelésén.

A csendőrség a június 6-i rendbontás miatt eddig Borboly Csabára, a Hargita megyei önkormányzat elnökére, és Grüman Róbertre, a Kovászna megyei önkormányzat alelnökére rótt ki egyenként háromezer lejes (210 ezer forint) bírságot, arra hivatkozva, hogy elmulasztották a csendőrségen is bejelenteni az élőláncot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában