Novák Katalin

2020.01.14. 10:20

A néppártnak meg kell erősítenie jobbközép elköteleződését

Szükség van egy olyan politikai erőtérre, amelyben nemcsak beszélnek, hanem tesznek is a hazáért, a családért, a biztonságért.

Az Európai Néppártnak (EPP) meg kell erősítenie jobbközép elköteleződését – mondta Novák Katalin, a Fidesz alelnöke a közmédiának hétfőn Berlinben, ahol vezető német politikusokkal tárgyalt.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pártja EPP-tagságának ügyével kapcsolatban hangsúlyozta: „sokan próbálják azt a benyomást kelteni, hogy a Fideszt csak úgy ki lehet tenni” az EPP-ből, és a párt tétlenül várja, hogy döntsenek róla, de „szó sincs erről”.

A Fidesz aktívan keresi azt az együttműködési formát, amely „a lehető legjobb a magyar és az európai embereknek”.

„Amikor családról, nemzetről, biztonságról van szó, azokhoz az értékekhez fogunk ragaszkodni, amelyekhez kezdettől fogva ragaszkodunk” – emelte ki Novák Katalin.

„Mi az európai kultúrák gazdagságát szeretnénk megőrizni és gyarapítani, és nem szeretnénk, hogyha Európa húsz, harminc, negyven vagy száz év múlva egyáltalán nem emlékeztetne önmagára” – mondta.

Ezért a Fidesz a jövőben is azt a pártcsaládot választja, támogatja és érzi magáénak, amely „ezen értékek mellett lándzsát tör”

- közölte Novák Katalin.

Mindebben „nagyon számítunk német szövetségeseinkre, hiszen Németországban is szükség van egy józan hangra és egy jobbközép politikai erőtérre”, amelyben nemcsak beszélnek, hanem tesznek is a hazáért, a családért, a biztonságért – mondta.

„Reméljük, hogy az EPP alkalmas lesz a klasszikus jobbközép és keresztény értékek védelmére és képviseletére a jövőben, mi azért fogunk dolgozni, hogy ez így legyen” – mondta Novák Katalin.

Kiemelte: „bízzunk benne, hogy (az EPP) nem tolódik tovább balra”, nem köt újabb kompromisszumokat és szövetségeket a baloldallal, hanem a jobboldalon keres szövetségeseket, és mindenekelőtt megerősíti jobbközép elköteleződését.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában