politikai káosz

2020.01.05. 22:01

Önmagát nevezte ki a venezuelai parlament elnöke

Az önmagát tavaly januárban Venezuela ideiglenes elnökévé nyilvánító Juan Guaidó ellenzéki vezető riválisa, Luis Parra nevezte ki magát vasárnap a venezuelai parlament új elnökévé – közölte a venezuelai Union rádió.

A hatóságok megakadályozták Guaidót és a vele szövetséges képviselőket, hogy belépjenek a parlament épületébe. A várakozások szerint Guaidót a nap folyamán megerősítették volna házelnöki tisztségében.

Az állami televízió ugyanakkor bejelentette, hogy Luis Parrát iktatták be a házelnöki tisztségbe. A korrupcióval gyanúsított Parrát decemberben zárta ki egy ellenzéki párt, most pedig Nicolás Maduro hivatalban lévő venezuelai elnök híveivel együtt vett részt a rögtönzött beiktatási ceremónián ellenzéki képviselők heves tiltakozása mellett.

Az ellenzék szerint a törvényhozás nem volt határozatképes, s Maduro ismételten fittyet hány az alapvető demokratikus jogokra, megfélemlítést és erőt használva, hogy visszaszerezze a parlament felett 2015-ben elvesztett ellenőrzését.

Guaidó illegálisnak minősítette az új parlamenti vezetést. Híveivel a venezuelai törvényhozás Twitter-oldalán puccsnak minősítette a történteket.

„Puccs a parlamentben: szavazás és a határozatképesség nélkül a Venezuelai Egyesült Szocialista Párt (PSUV) képviselői megpróbálják törvénytelen úton magukhoz ragadni a vezető tisztségeket” – olvasható a bejegyzésben.

A Reuters hírügynökség megjegyezte, hogy Maduro játszmája segíthet eljelentékteleníteni Guaidót. Az ellenzéki vezető honfitársai millióinak reménységévé vált, hogy az ország kilábalhat a súlyos gazdasági és belpolitikai válságból, amely miatt mintegy ötmillió venezuelai kényszerült külföldre menekülni. Guaidó igénye az ideiglenes elnöki tisztségre emellett a házelnöki tisztségen alapult.

A világháló forgalmának korlátozását figyelő NetBlocks csoport szerint a nap folyamán korlátozottan volt elérhető a Facebook, valamint a Twitter és az Instagram üzenetküldő szolgáltatások, illetve a YouTube videómegosztó portál Venezuelában, feltehetően a parlamenti elnök megválasztásával összefüggésben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában