gyöngyöspatai iskolaügy

2020.02.12. 11:15

Az alperesek sürgősségi kérelemmel fordulnak a Kúriához

A sürgősségi beadvány célja, hogy a Kúria minél hamarabb hozzon döntést a gyöngyöspatai iskolaügy jogi folyamatában – közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerdán Budapesten.

Ha a Kúria nem fogadja be a sürgősségi kérelmet, akkor valószínűleg csak ősszel lesz döntés az ügyben – tette hozzá.

A Debreceni Ítélőtábla 2019. szeptember 18-án hozott jogerős ítéletében szegregáció miatt Gyöngyöspatán élő roma családok javára százmillió forint kártérítés megfizetésére kötelezte a tankerületet és az önkormányzatot.

Az államtitkár közölte: a bírósági eljárás során számtalan olyan indítvány volt az alperesek – az önkormányzat és a tankerület – részéről, amelyet „nem kellő mértékben vizsgált meg a bíróság első- és másodfokon”. Véleményük szerint

a nyolc tárgyalás során nem volt bizonyított eléggé a károkozás mértéke, nem hangzottak el konkrétumok arról, ki, miben érezte kárát.

Rétvári Bence megerősítette, hogy a jogi felelősségvállaláson túl

a kormány kész lényegesen nagyobb erőfeszítést tenni, ezért kezdeményezték, hogy természetben – oktatás, képzés formájában – nyújthassanak segítséget azoknak, akiket a bíróság szerint kár ért.

Ez sokkal inkább szolgálja az ott élők érdekeit – jegyezte meg.

Arra a kérdésre, hogy a kormány kifizeti-e a kártérítést, ha a Kúria így dönt, Rétvári Bence azt válaszolta, meg kell várni a Kúria döntését. Ugyanakkor utalt arra, hogy

január végén levélben megkeresték a gyöngyöspatai gyerekek szüleit, hogy induljon egyeztetés a természetbeni kártérítés lehetőségeiről. Erre a megkeresésre két hét elteltével nem érkeztek válaszok

- jegyezte meg.

„Szomorú, a problémát nem előre vivő, a társadalmi problémát nem megoldó az, hogy a felpereseket képviselő alapítvány teljesen a pénz irányába vitte az ügyet”

- fogalmazott Rétvári Bence.

Azzal kapcsolatban, hogy Setét Jenő roma polgárjogi aktivista február végére tüntetést szervez Gyöngyöspatára, az államtitkár azt válaszolta: az ilyen akciók nem viszik előre az ügyet. Azt mondta, „az ügynek ez a része már teljesen politikai irányba ment el, hiszen az aktivista által indított petíciót is baloldali és liberális politikusok írták alá”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában