kollektív bölcsesség

2020.03.03. 14:35

Tuzson: a kormánynak az emberek véleményére kell építenie politikáját

A nemzeti konzultációnak köszönhetően Magyarország felkészült a határvédelemre.

A kormánynak az emberek véleményére kell építenie a politikáját ahhoz, hogy sikeresen tudjon fellépni – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

Tuzson Bence azt mondta, hogy a magyar emberek véleménye szerint meg kell védeni az ország határait, ezért a kormánynak – az „emberek kollektív bölcsességében” bízva – kötelessége ezt megtenni.

Magyarország komoly eredményeket ért el ezen a téren – emelte ki.

Az államtitkár azt mondta, olyan szabályozásra van szükség, amely megállítja a „börtönbizniszt”, helyére teszi az értékeket, és az esetleges kifizetéseket a bűncselekmény áldozatainak adja.

Akik nem érzik az erkölcsi problémát ebben a kérdésben, azok tévednek vagy szándékosan figyelmen kívül hagyják, hogy alapvető társadalmi kérdésről van szó – mondta Tuzson Bence.

Közölte: a büntetőpolitika célja az, hogy visszatartsa az embereket a bűncselekmények elkövetésétől.

Ha a börtönökben otthoni körülményeket teremtenének, elvennék ezt a visszatartó erőt – fűzte hozzá az államtitkár.

Tuzson Bence a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, hogy 2015 óta nem volt annyira komoly a migrációs helyzet, mint most.

A nemzeti konzultációnak köszönhetően azonban Magyarország felkészült a határvédelemre – hangsúlyozta.

Az államtitkár úgy fogalmazott: amíg polgári kormány van, egy illegális bevándorló sem teszi be a lábát Magyarországra.

Tuzson Bence szerint közös európai fellépésre van szükség, és el kell ismerni azokat az országokat, amelyek védik határaikat.

Magyarország a szomszédos országokkal szorosan együttműködik a határvédelemben, déli szomszédjainak és Észak-Macedóniának pedig segítséget is nyújt – mondta az államtitkár.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában