nem vicc

2020.03.05. 13:05

Utasszállító repülőgépeket fenyegettek meg robbantással Oroszországban

Az első két járat végigrepülte útvonalát, a harmadik, fedélzetén 124 emberrel, kényszerleszállást hajtott végre.

Három utasszállító repülőgéppel kapcsolatban kaptak az orosz hatóságok csütörtökön névtelen figyelmeztetést, hogy pokolgépet helyeztek el a fedélzetükön – közölték hírügynökségek.

A fenyegetések egy Moszkva és Sziktivkár között közlekedő SSJ 100-as repülőgéppel, az Aeroflot légitársaság Moszkvából Omszkba tartó A-320-asával és a Rosszija légitársaság Szentpéterváról Szimferopolba tartó A-319-esével kapcsolatban érkeztek. Az első két járat végigrepülte útvonalát, a harmadik, fedélzetén 124 emberrel, kényszerleszállást hajtott végre Rosztov-na-Donuban.

A gépeket a leszállást követően átkutatták, de robbanószerkezetet nem találtak a fedélzetükön.

Kedden hasonló, később ugyancsak vaklármának bizonyult fenyegetés miatt egy Novoszibirszkből és egy Vlagyivosztokból az orosz fővárosba tartó repülőgépnek kellett Permben, illetve Habarovszkban leszállnia. Az utasszállítókon elhelyezett pokolgépekről szóló üzenetek e-mailben érkeztek.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön újságírókkal közölte, hogy az orosz szakszolgálatok keresik az utasszállítókat fenyegető személyeket.

Az orosz fővárosban egyébként csütörtökön hét kerületi bíróságot kellett kiüríteni bombafenyegetés miatt.

Oroszországban a hatóságok 2017-ben több millió embert kényszerültek evakuálni nyilvános helyekről hasonló, robbantásos merényletre figyelmeztető üzenetek miatt. A riasztások – amelyeket akkor elsősorban a szíriai orosz katonai beavatkozással hoztak összefüggésbe -, hamisnak bizonyultak.

Fenyegetések tavaly januárban is érkeztek forgalmas intézményekbe, majd november 28-tól újabb masszív hullám kezdődött. Emiatt 2019 végén 1,1 millió embert kellett kimenekíteni.

A fenyegetések száma december 19-én érte el a tavalyi rekordot, akkor 170 ezer embert evakuáltak a moszkvai iskolákból, bölcsődékből, kórházakból, repülőterekről és metróállomásokról. A Megváltó Krisztus-bazilikát az előző év utolsó heteiben kilenc alkalommal kellett kiüríteni.

2020 januárjától a fenyegetések, amelyek eddig főleg forgalmas nagyvárosi intézmények, közlekedési és bevásárlóközpontok ellen irányultak, felújultak. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) öt külföldi e-mail-szolgáltató oroszországi hozzáférésének letiltásáról számolt be, amelyek ilyen üzeneteket közvetítettek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában