Járvány

2020.04.02. 16:43

Csaknem 10 ezer önkéntes tűzoltó is segíti a védekezést

Többek között a fertőtlenítésben is részt vesznek.

Csaknem 10 ezer önkéntes tűzoltó is segíti a koronavírus-járvány elleni védekezést – közölte a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke csütörtökön.

Dobson Tibor tájékoztatása szerint a koronavírus-járvány miatt Magyarországon kihirdetett veszélyhelyzetben a szövetség együttműködik az állami és önkormányzati szervezetekkel. A mintegy 700 tagszervezetéhez tartozó közel 10 ezer önkéntes tűzoltóval folyamatosan részt vesz a kockázatok csökkentésében országszerte.

A hagyományos tűzoltási- és műszaki mentési segítségnyújtás mellett, lehetőségeik szerint heti 7-800 alkalommal, több ezer munkaórával közreműködnek a fertőtlenítési, lakossági-ellátási és tájékoztatási, anyag-eszköz szállítási munkákban – közölte.

Minderről a szervezet honlapján és közösségi oldalán is folyamatosan tájékoztatást adnak és megyei bontásban is összesítik milyen munkákkal járultak hozzá a védekezéshez – tette hozzá az elnök.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában