Járvány

2020.04.21. 05:46

Ferenc pápa későbbre halasztotta a családok és az ifjúság világtalálkozóját

2022 nyarán pótolják be a rendezvényeket.

Tekintettel a koronavírus-világjárványra, Ferenc pápa ügy döntött, hogy egy-egy évvel későbbre halasztja a Családok Világtalálkozóját és az Ifjúsági Világtalálkozót – jelentette be hétfőn Vatikánvároban Matteo Bruni szentszéki szóvivő.

Az erről szóló közlemény szerint „a jelenlegi egészségügyi helyzetre” való tekintettel a katolikus egyházfő a Világiak, család és élet dikasztériumával egyeztetve szükségesnek látta elhalasztani a Családok Világtalálkozóját, amelyet Rómában terveztek megrendezni 2021 júniusában. Ezt az eseményt ugyancsak az olasz fővárosban tartják meg 2022 júniusában. Az Ifjúsági Világtalálkozót, amelyet a pápa 2019 januárjában hirdetett meg panamai látogatásán, s amelyre az eredeti tervek szerint 2022 augusztusában kerülne sor, a rá következő esztendő augusztusára hívják majd össze.

Az Ifjúsági Világtalálkozó a katolikus egyház által szervezett nemzetközi esemény, amelyre a világ minden tájáról érkeznek a fiatalok.

A két-, illetve háromévente megrendezett rendezvény középpontjában a pápával való találkozás áll. E találkozók története 1984 virágvasárnapjáig nyúlik vissza, amikor II. János Pál pápa Rómába hívta a fiatalokat, hogy együtt ünnepeljék a megváltás évének lezárását.

1985-ben a pápa levélben is meghívta a világ minden fiatalját egy találkozóra, majd hivatalosan is kezdeményezte az ifjúsági világnapok megünneplését. Minden találkozónak volt himnusza, mely eleinte a rendező ország nyelvén, később egyre több más nyelven is megszólalt a találkozókon. Ez a meghívás arra ösztönzi a fiatalokat, hogy hitüket egymással megosszák, együtt ünnepeljék, és közösen gondolkozzanak azon a témán, amelyet a pápa minden ifjúsági világtalálkozó előtt meghirdet. Ferenc pápa a következő világtalálkozóra „A családi szeretet: hivatás és az életszentség útja” témát választotta.

Ami a Családok Világtalálkozóját illeti, II. János Pál 1994-ben bízta meg először a Családok Pápai Tanácsát egy ilyen nemzetközi esemény megszervezésével.

Szándéka az volt, hogy a világ minden tájékáról „a családok egyesüljenek az imádságban, a katekézisekben és az ünneplésben”. Az akkori egyházfő négy találkozón vett részt, mégpedig Rómában (1994), Rio de Janeiróban (1997), ismét Rómában (2000) és Manilában (2003).

XVI. Benedek három találkozónak volt a résztvevője: Valenciában (2006), Mexikóvárosban (2009) és Milánóban (2012). Ferenc pápa először 2015-ben, Philadelphiában találkozott a családokkal ilyen rendezvény keretében.

A Vatikán közben azt is bejelentette, hogy már kilenc koronavírus-fertőzött van a pápai államban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában