Járvány

2020.04.16. 20:02

Soros egyik szervezete ismét elrugaszkodott a valóságtól

Soros György álcivil politikai szervezeteinek ha nem is egyetlen, de mindenképp egyik koronakövének mondható Riporterek Határok Nélkül teljes információs rendőrállam kialakításával kapcsolatos parádézása ékes bizonyítéka a valóságtól való teljes elrugaszkodottságnak – írta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár közösségi oldalán.

Az államtitkár bejegyzésében olvashatjuk:

A „civil szervezet” azért aggódik, sőt talán még retteg is, mert szerintük a koronavírus-törvény által bevezetett rémhírterjesztésre vonatkozó büntetőjogi szankció esetében valójában a magyar kormány döntheti el önkényesen, hogy egy sajtócikk igaz-e vagy sem, tehát, hogy büntetendő-e.

Ez természetesen köszönő viszonyban sincs a valósággal.

Ez továbbra is a független bíróságok feladata, a kormány pedig a bírósági ügyek eldöntésébe semmilyen szinten nem avatkozik bele.

A törvény elfogadását persze totális támadásként élik meg a még megmaradt szabad magyar sajtó ellen – hiszen mire is kapnának pénzt, ha nem lenne probléma a sajtószabadsággal. A probléma csak az – és ez mutatja meg igazán, hogy mennyire távol állnak a valóságtól –, hogy a most bevezetni vélt cenzúra annyira rosszul működik, hogy az általuk leírtakat bárki elolvashatja a hvg.hu-n, a 444.hu-n és egyéb elnyomott és elhallgattatott hírportálokon.

A Soros-szervezet tavaly novemberben részt vett a Magyarországra érkező Közös Nemzetközi Sajtószabadság Misszióban is (LOL), amely során – még épp a rendőrállam felállítása előtt – találkozhatott a sajtó és a civil társadalom képviselőivel.

A kanadai szövetségi kormány egyik tisztviselője a napokban úgy nyilatkozott, hogy fontolóra veszik, hogy a félrevezető információk szándékos terjesztését jogsértéssé nyilvánítsák.

Reméljük, az ottani helyzetet nagyobb alapossággal, de legalább ekkora lelkesedéssel fogja górcső alá venni a Riporterek Határok Nélkül sajtószabadság missziója...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában