Járvány

2020.05.10. 21:15

Hétfőn folytatódnak az írásbeli érettségik

A diákok nemzetiségi nyelv és irodalom, valamint filozófia tantárgyakból adnak számot tudásukról.

A diákok a horvát, német, román, szerb és szlovák nemzetiségi vizsgákat tehetik le. A hét további részében pedig a választott tantárgyak következnek, hátra van még például a földrajz, biológia vagy a kémia is – írja a Magyar Nemzet.

Ezeken a vizsgákon egyébként a múlt hetinél jóval kevesebben vesznek részt, így egészségügyi szempontból is kevésbé kockázatos az előttünk álló hét.

Az eddigi vizsgák egyébként országszerte fennakadás nélkül, az óvintézkedések szigorú betartásával zajlottak le.

A teljes vizsgaidőszakban összesen 69 470 végzős középiskolás érettségizik, és rajtuk kívül további 14.830-an tesznek majd legalább egy tárgyból érettségit.

A jelentkezők együttesen közel 355 300 vizsgát teljesítenek.

A járványveszély miatt szóbeli vizsga az idén csak nagyon kevés esetben szervezhető, az érintett tantárgyak közé tartozik például bibliaismeret, a judaisztika, a hittan vagy a testnevelés. A szóbelikre jövő hónapban, június 4. és 16 között kerül sor.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában