2020.05.14. 10:47
Varga Judit: az Európai Unió elárulta hazánkat
Az igazságügyi miniszter saját közösségi oldalán posztolta a Brüsszelbe szánt beszédet.
Budapest, 2020. március 23. Varga Judit igazságügyi miniszter érkezik az Országgyûlés plenáris ülésére 2020. március 23-án. MTI/Kovács Tamás
Forrás: MTI
Fotó: Kovács Tamás
Nevezheti-e magát európainak egy olyan intézmény, amelyik a járvány elleni küzdelem legnehezebb időszakában támadja meg az egyik tagállamot, kérdőjelezi meg intézkedéseit, és ássa alá döntései legitimitását?
Ez még ellenségek között sem szokványos eljárás, az európai családon belül pedig történelmi árulás
– hangsúlyozta Varga Judit igazságügyi miniszter a Magyar Nemzet birtokába kerül beszédében, amelyet Brüsszel döntése alapján nem mondhat el az Európai Parlamentben (EP) a Magyarországgal kapcsolatban zajló plenáris vitán.
Az igazságügyi miniszter szerint azzal, hogy a magyar koronavírus-törvényt érintő vitához nem szólhatunk hozzá, az Európai Unió már a tisztességes eljáráshoz való jogot sem biztosítja. „A legrosszabb történelmi időkben zajló koncepciós pereknél is ügyeltek legalább arra, hogy a vádlott jelen legyen a tárgyaláson” – fogalmazott.
Varga Judit kiemelte: Magyarország kormánya gyors és hatékony lépéseket tett járványügyben.
„Hála a magyarok áldozatvállalásának és fegyelmezettségének, mindeddig sikerült megakadályoznunk, hogy a járvány más tagállamokhoz hasonló tragikus méreteket öltsön. Magyarország kormánya annyi új munkahelyet fog teremteni, amennyit a vírus elpusztít. Polgáraink tudják, hogy egyetlen magyar sincs egyedül”
– húzta alá.
Utalt arra is, hogy Magyarországgal szemben hónapok óta példátlan, összehangolt politikai kampány és hisztériakeltés zajlik.
„Nagyítóval kell keresni a józan hangot, az objektív értékelést és az elfogulatlan véleményt.
Ilyen körülmények között politikai bátorság kell ahhoz, hogy valaki kimondja: Magyarország nem sértett uniós jogot a koronavírus-törvény elfogadásával. Ezúton is szeretném elismerésemet kifejezni Vĕra Jourová alelnök asszonynak, hogy ezt több alkalommal is megtette” – fogalmazott Varga Judit.
Orbán Viktor miniszterelnök is teljes vállszélességgel az igazságügyminiszter mellett áll.
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg
- Koronavírus: 6 millió 422 ezer a beoltott, 469 az új fertőzött és elhunyt 3 beteg
- Május elsejétől az egészségügyi és a szociális intézményekben sem kötelező a maszkhasználat
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg
- Koronavírus: 6 millió 422 ezer a beoltott, 469 az új fertőzött és elhunyt 3 beteg
- Május elsejétől az egészségügyi és a szociális intézményekben sem kötelező a maszkhasználat