2020.06.08. 21:13
A világ országainak vezetői idén nem találkoznak személyesen
Pedig a diplomáciai eseményre több ezren lennének hivatalosak.
A koronavírus-járvány miatt nem találkoznak személyesen a világ országainak vezetői az ENSZ Közgyűlés idei ülésszakának általános vitáján szeptemberben – jelentették be hétfőn.
Sajtótájékoztatóján Tijjani Muhammad-Bande, a Közgyűlés elnöke rámutatott, hogy az utazási korlátozások valószínűleg még akkor is érvényben lesznek, és emiatt nem lehetséges, hogy a világszervezet mind a 193 tagállamának vezetői és küldöttségeik New Yorkba utazzanak, az ENSZ központjába.
„Szeretnénk a tervek szerint megtartani az értekezletet, de nem találkozhatunk személyesen úgy, ahogy az elmúlt 74 esztendőben” – mondta Muhammad-Bande. Kérdésre válaszolva hozzátette, két héten belül eldől, hogy az eszmecsere pontosan milyen technikai megoldás révén valósulhat meg, erről a tagállamok döntenek.
Az ENSZ-közgyűlés ülésszakának általános vitája a világ legnépesebb diplomáciai eseménye, több ezren hivatalosak rá.
Az Egyesült Államokban New York vált a koronavírus-járvány fő gócává, a nagyváros az egyik legsúlyosabban érintett terület a világon.
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 103 az új fertőzött és elhunyt 1 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg