Ország-világ

2020.06.18. 19:05

Kásler Miklós: a nemzet az újabb generációk révén tud megmaradni (videó)

Ingyenesen segíti a meddőségi problémákkal küzdő párokat az országos humán reprodukciós hálózat központja – mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az Életközelben című interjúsorozat újabb részében, ahol a szülés elősegítésének támogatása mellett a koronavírus-járvány alatti személyes tapasztalatairól is beszélt.

A meddőség ma Magyarországon 200 000 párt érint, tehát nagyon jelentős problémáról van szó, ami elsősorban az életmóddal, az életszemlélettel, az asszonyok, lányok társadalmi helyzetének a megváltozásával függ össze – mondta a miniszter. Magyarországon 2010 óta megháromszorozódott azoknak a negyven év feletti asszonyoknak a száma, akiknek meddőségi problémáik vannak.

„Mivel a nemzet az újabb generációk révén marad fel, a kormány központi gondolata és a kormányprogram alapja a családok támogatása 2010 óta. A szülés elősegítését is számos módon támogatja a kormány. Ezek közül kettőt emelnék ki, az egyik a családbarát szülészeteknek a kialakítása, a másik pedig a meddőség elleni küzdelem” – mondta a miniszter.

Emlékeztetett arra, hogy megszervezték a humánreprodukciós hálózatot is Magyarországon, amelyik lefedi az ország egész területét. Ennek a központi intézményében, a Szent János Kórházban a napokban adtak át egy egymilliárdos fejlesztést – tette hozzá.

A meddőség elleni küzdelem része, hogy az állam 9 milliárd forintot fordít az érintett férfiak és a nők ingyenes kivizsgálására és a szükséges gyógyszerek támogatására.

A járvánnyal kapcsolatos korlátozások feloldásáról Kásler Miklós kifejtette, a személyi higiénére továbbra is nagyon figyelni kell, de a további események most már a magyar lakosság kezében vannak.

A beszélgetés során személyes tapasztalatait is megosztotta a járvány alatti időszakról: „Egész életemben mindig olvastam. Mivel a veszélyhelyzet alatt az elalvás és az ébredés időpontjai nagyon közel kerültek egymáshoz, előfordult, hogy gyakorlatilag álomba zuhantam” – mesélte.

Elmondta: az ember boldogságának alapja az, ha rátalál arra a belső egyensúlyra, amit az emberek jelentős része a hitben és a klasszikus értékekben talál meg. Számára a szabadidős korlátozások miatt a szentmisék hiányoztak a legjobban.

„Hálát adok a jó Istennek, hogy itt tartunk, és bízom abban, hogy a kedvező körülményeket a továbbiakba is meg tudjuk tartani” – zárta a beszélgetést a koronavírus elleni sikeres hazai fellépés említésével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában