Ország-világ

2020.07.21. 11:42

Már az abortusz ellenzését is rasszizmusnak bélyegzik a baloldali radikálisok

Az abortuszellenes mozgalom is „rasszista” és „nőgyűlölő” lett némely radikális baloldali véleményformálók szemében, újabb példáját adva annak, miként próbálják lejáratni a nekik nem tetsző gondolatokat.

„Baby Lives Matter”

- vagyis „a babák élete is számít” felirattal tiltakozott egy abortuszellenes aktivista a Soros György által is támogatott Planned Parenthood („tervezett szülőség”) épülete előtt. Az épület előtt, amely hangzatos neve ellenére lényegében egy abortuszklinika. Tayler Hansen a Black Lives Matter (BLM) által inspirált módszerrel, járdafestékkel arra akarta felhívni a figyelmet, hogy 2019-ben világszinten az abortusz volt a vezető halálok. Hangot adott véleményének, amely szerint az abortusz az emberi jogokat is sérti, hiszen „majdnem 43 millió gyermektől tagadják meg a legalapvetőbb jogot, az életet” – írja a V4NA hírügynökség.

BABY LIVES MATTER MURAL pic.twitter.com/owqjQxQ1qL

A békés demonstrációra, tetszését kifejezve, ifjabb Donald Trump is felhívta a figyelmet közösségi oldalán.

Másként vélekedett a Rolling Stone írója, Jamil Smith, aki

már az élet melletti kiállást kifejező „pro life” jelszót is idejétmúltnak gondolja, és elmondta, itt az ideje, hogy az abortuszellenes mozgalom védjegye „nyugdíjba vonuljon”, mivel az „rasszista és nőgyűlölő”.

Rámutatott, hogy a szerinte felháborító fogalomnak el kell tűnnie a közéletből, mint a Washington Redskins csapat nevének és az Aunt Jemima termékeknek. Érdekes, hogy bár ez utóbbi terméket sok fehér aktivista bélyegezte rasszistának, csak éppen a névadó fekete hölgy családja nem, akik büszkék a terméken megörökített elismerésre.

Smith azóta eltávolította a bejegyzést, mivel óriási kommentháború indult ellene. A Summit News arra is felhívja a figyelmet, hogy az ilyen bűntudatkeltő megnyilvánulások, amelyek lényegében kiüresítik a rasszizmus fogalmát, arra irányulnak, hogy a baloldali elit korlátozza a szólásszabadságot, és így megnehezítse ellenfelei számára a véleménynyilvánítást.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában