2020.08.13. 20:22
A lazább magatartásnak is köszönhető a járvány újabb előretörése
Az intézkedések enyhülésének, a gyakoribb tesztelésnek, és nyári szabadságok idején tanúsított lazább magatartásnak is köszönhető a koronavírusos fertőzöttek számának újbóli emelkedése Európában – mondta csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyik járványügyi szakértője.
A fiatalok, akiknél a fertőzés kevésbé súlyos, így alacsonyabb a halálozási arányszámuk is, részben felelősek a fertőzöttek számának növekedéséért, de a vírus nem gyengül, és nem következtethetünk arra, hogy a járvány súlyossága globálisan változna„ – hangsúlyozta Richard Peabody, a WHO európai szervezete nagy veszélyességű patogén anyagokkal foglalkozó kutatócsoportjának vezetője.
A szakosított ENSZ-szervezet 55 európai és közép-ázsiai országot magában foglaló összesítése szerint Európában a világjárvány kezdete óta közel 3,7 millió fertőzöttet jelentettek, közülük 218 383 ember halt meg.
Mike Ryan, a WHO veszélyhelyzeti igazgatója szerint a koronavírus elleni harc lényege, hogy megakadályozzák: a gócokon belüli fertőzés ne váljék közösségi szintű fertőzéssé.
A WHO főigazgatója, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz arra figyelmeztetett, hogy ”védőoltás-nacionalizmus„ fenyeget a világjárvány ellenszere elleni kutatás hevében. A SARS-CoV-2 nevű vírus eddig a világban közel 20,7 millió embert fertőzött meg.
”A rendkívüli kereslet védőoltás-nacionalizmust idézett elő, amelynek az a veszélye, hogy az árak növekednek. Hozzátette, hogy a WHO el szeretné kerülni az ezzel kapcsolatos spekulációt az olyan kezdeményezések segítségével, amelyek keretében általánossá és elérhetővé válnak a védőoltások, a kezelések és a diagnosztika a fejlődő országokban.
Az WHO és az ENSZ gyermekalapja, az UNICEF szerint 818 millió gyerek nem tud kezet mosni az iskolában víz és szappan híján. Ez a világ iskoláinak mintegy 43 százalékét jelenti.
„A vízszolgáltatásokhoz és a higiéniához való hozzáférés létfontosságú a fertőzések megelőzése szempontjából minden körülmények közepette, így az iskolákban is” – hangsúlyozta közleményében Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz.
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg
- Koronavírus: 6 millió 422 ezer a beoltott, 469 az új fertőzött és elhunyt 3 beteg
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg
- Koronavírus: 6 millió 422 ezer a beoltott, 469 az új fertőzött és elhunyt 3 beteg