november elején érkezhetnek

2020.10.12. 12:27

Hárommilliárd forintból fejlesztik az onkológiai intézet orvosi eszközeit

Csaknem hárommilliárd forintos orvostechnológiai eszközfejlesztés valósul meg az Országos Onkológiai Intézetben (OOI) – közölte az emberi erőforrások minisztere hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Kásler Miklós elmondta, az Egészséges Budapest Program (EBP) beruházásainak részeként 1,9 milliárd forintból onkológiai terápiás eszközök, míg egymilliárd forintból mellkassebészeti eszközök és berendezések vásárlására nyílt lehetőség.

A mostani beszerzés között van két új lineáris gyorsító sugárterápiás berendezés és a hozzájuk kapcsolódó munkaállomások kialakítása, egy belső besugárzó készülék (brachyterápiás afterloader), valamint egy color-doppler ultrahang készülék – ismertette a miniszter. A beruházások másik része a mellkassebészeti osztály eszközeit, műszereit érintik, összesen 137 eszközt.

Itt végeztek először tüdőátültetést Magyarországon

Hosszú évtizedek után az OOI-ban nyílt lehetőség először Magyarországon tüdőátültetésre 2015-ben, azóta ezen beavatkozások száma közelít a százhoz.

Polgár Csaba, az OOI főigazgatója hozzátette: a szerződéseket aláírták, így a készülékek november elejére, közepére érkezhetnek meg az intézménybe. Hozzátette: örömére szolgál, hogy a kormány kiemelten segíti a hazai onkológiai hálózat kiteljesedését és ezen belül is az országos intézet műszerparkjának fejlesztését. A beszerzéseket hosszú előkészítő munka előzte meg, és a mostani beruházással nem lesz hatévesnél idősebb berendezés az OOI-ban.

Közép-Európa egyik legjobb intézete

A miniszter kitért arra, hogy az OOI több évtizede a magyar onkológia szervezési, módszertani, epidemiológiai és kutatási-oktatási központja. Az intézet állította össze 1993-ban a magyar nemzeti rákkontroll programot, amelyet folyamatosan megújítottak, és ez a program a magyar népegészségügy meghatározó programja is.

Az OOI az egyetlen olyan intézmény Közép- és Kelet-Európában, amely az európai akkreditáció végeredményeként a legmagasabb szakmai besorolást kapta, és ez tette lehetővé azt is, hogy az intézet megszervezze és létrehozza a Közép-európai Onkológiai Akadémiát

– mondta az onkológus professzor.

Ahhoz, hogy az intézete meg tudja tartani nemzetközi rangját, elengedhetetlen a technológiai háttér folyamatos megújítása.

Már vizsgálják a vírusellenes készítményt

Kásler Miklós a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban újságírói kérdésre megerősítette, hogy megkezdődött a Richter gyógyszercég által – generikumként – előállított remdesivir hatóanyag klinikai vizsgálata, kipróbálása. Mint mondta, még márciusban elkészült a járvánnyal kapcsolatos diagnosztikai és terápiás eljárásrend, ez utóbbiban mind a favipiravir, mind pedig a remdesivir hatóanyag szerepelt.

A remdesivir hatóanyagú gyógyszer klinikai vizsgálatában a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet, a Szent János kórház és négy orvosegyetem vesz részt – mondta a miniszter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában